BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Cukordömping várható

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A folyó cukortermelési idény 8,5 millió tonnás többletet ígér a kereslethez képest - jósolja a brit ED&F Man kereskedőház. Az okot a fő termelők sikeres szereplésének tudja be.

Előző, 142,6 millió tonnás előrejelzésénél nagyobbra módosította a 2002/2003-as idényre vonatkozó nyerscukor termelési becslését a brit ED&F Man kereskedőház. A most valószínűsített (kerekítve) 149 millió tonna 8,5 millióval több a várt, 139 millió tonnás keresletnél. Ráadásul a piac érdeklődésének csökkenésére lehet számítani, mert az első fél évben az iraki háborúval kapcsolatos aggodalmak felvásárlásokhoz vezettek, most viszont "meg kell enni" a felgyűlt mennyiséget. Így azonban nemcsak a kereslet, hanem az árak is esni fognak.

Bár viszonylag rövid időn belül várható, hogy a közel-keleti és az észak-afrikai vevők megjelennek a piacon, s feltehetően az oroszok beszerzései is erősödnek a közeli hónapokban, mindez csak kis hányadát szippantja majd fel a feleslegnek. A cukortöbblet főként a Távol-Keleten lesz erős, mindenekelőtt India erőteljes és Thaiföld feljövő kivitele miatt. De Brazília maradt a fő cukortermelő. Gyárait a következő hat hónapban bő 280 millió tonna nádcukor hagyja el, ami 10 millió tonnával, vagyis 4 százalékkal több az előző évinél.

A magyar piac szempontjából fontosabb uniós gyártók viszont 15,7 millió tonna cukrot állítanak elő a folyó idényben, 1,2 millió tonnával kevesebbet, mint tavaly - közli a Man -, mert csökkent a vetésterület és kedvezőtlenek az időjárási viszonyok is.

Mint beszámoltunk, miközben a magyar termelők és feldolgozók az elmúlt évtizedben biztonsággal előállították a magyar lakosság és a feldolgozóipar cukorszükségletét az import drasztikusan megnőtt. A 2000. évi, 9 ezer tonnás behozatallal szemben a tavalyi már meghaladta a 25 ezer tonnát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.