Döntés a Mol eladásáról
Az állam két, esetleg több részletben adja el 22,73 százalék plusz egy részesedésnek megfelelő Mol-pakettjét. Az első 10-13 százalékos részvénycsomagra vonatkozó akció még ebben az évben megvalósul, a további értékesítésekre jövőre kerül sor - jelentette be László Csaba pénzügyminiszter tegnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján. A részvényeladás külföldi vagy hazai intézményi befektetők számára rendezett zártkörű és belföldi nyilvános értékesítés keretében történik majd meg, várhatóan az év utolsó negyedében. Az eladás első szakasza azért várat magára, mert a lépés előfeltétele, hogy a GKHM befejezze a szükséges gázár-szabályozási munkákat. A piac normális működését és az ellátási biztonságot a kormány elsősorban szabályozási eszközökkel kívánja megvalósítani, az eladás feltételei között szerepel azonban, hogy a Molban továbbra is megőriz egy aranyrészvényhez hasonló EU-konform konstrukciót.
A kormány támogatja a Mol regionális terjeszkedési stratégiáját, s a gázüzletág-eladási szándékát is - mondta lapunknak Salgó István, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. Feltételként szabják azonban, hogy abban a részvénytársaságban, amelybe a gázszállítás és rendszerirányítás kerül, a Molnak 25 plusz egyszázalékos részesedését meg kell tartania, így a kormány közvetett ellenőrzése fennmarad. A szabályozási eszközök előtérbe kerülése lehetővé teszi, hogy a Mol a gázüzletág eladásából nagyobb bevételre tegyen szert - közölte Salgó.
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. idei üzleti tervében megközelítőleg a döntésnek megfelelő Mol-pakett értékesítése szerepelt - mondta lapunknak Mészáros Tamás, a privatizációs társaság elnöke, aki tegnap szerkesztőségünkbe látogatott. Az ügylet lebonyolításában közreműködő forgalmazó kiválasztására vonatkozó pályázatot két héten belül kiírják, s az intézmény gyakorlatával megegyezően megközelítőleg egy hónap áll majd az érdeklődők rendelkezésére, hogy ajánlatukat elkészítsék. Ennek megfelelően legkorábban ősszel kerülhet sor az akcióra, ám mint az elnök közölte, az ügy konkrét lebonyolításának időzítésére a forgalmazó ajánlata alapján kerül majd sor. Az értékesítés egyéb feltételei - az intézményi befektetőknek történő, illetve a nyilvános értékesítés arányai, lebonyolítása - is e cég ajánlásai, illetve a piaci helyzet függvényében körvonalazódnak majd. A csomag eladásának azonban még az idén le kell zárulnia - tette hozzá Mészáros Tamás.
A Mol-részvények kereskedését tegnap a döntéssel összefüggésben a társaság kérésére felfüggesztették.


