Jelentősebb vita nélkül fogadta el tegnap az Országgyűlés a hitelintézeti törvény (hptv.) módosítását. A változások két jelentősebb témakörre terjednek ki: megerősítik a hitelintézetek összevont alapú felügyeletét, illetve új irányelveket vezetnek be a hitelintézetek felszámolására vonatkozóan.
A július 1-jétől hatályos jogszabály értelmében a PSZÁF a bankban vagy befektetési vállalkozásban tulajdonrésszel rendelkező nem pénzügyi vállalkozásokat is ellenőrizheti, bevezeti továbbá a szoros kapcsolat fogalmát. Hitelintézet nem vállalhat kockázatot a vele ilyen viszonyban álló vállalkozás vezető állású személye és könyvvizsgálója vagy annak közeli hozzátartozója, illetve az említett személyek ellenőrző befolyása alatt álló vállalkozás részére, nem nyújthat hitelt az ilyen vállalkozások értékesítéséhez sem. Fedezetként nem fogadhatja el a vezetőkkel szoros kapcsolatban álló vállalkozások által kibocsátott értékpírokat. Ha egy tulajdonosi kör 20 százaléknál nagyobb tulajdonrészt birtokol, felügyeleti szempontból konszolidálni kell a tagokat. A jövőben a pénzügyi csoportok esetében nemcsak az irányító hitelintézetnek és a tagoknak egyenként, hanem az egész holdingnak együttesen is meg kell felelnie a nyolcszázalékos tőkemegfelelési mutatóra és a kockázatkezelésre vonatkozó követelményeknek. Ezekkel a módosításokkal a veszteségek elrejtésének lehetőségét kívánja korlátozni a törvény. A módosításhoz a tanulságokat az uniós normák mellett a Realbank szolgáltatta.
A végelszámolásról vagy felszámolásról rendelkező bírósági végzés az unió minden tagálla-
mára kiterjed, határon átnyúló szolgáltatók esetében a hitelintézet székhelye szerinti felügyelet jár el. A munkavállalás céljából hazánkban tartózkodó uniós állampolgárok a magyarokkal azonos feltételekkel köthetnek lakás-előtakarékossági szerződést, a csatlakozás napjától pedig állami támogatásra is jogosultak. A lakás-takarékpénztárak befektetéseik egy részét a jövőben OECD-tagországban bejegyzett hitelintézetnél is tarthatják. (TK)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.