BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősített a kárpótlási jegy

A Forrás Rt. cukorgyári portfóliójának értékesítése meglendítette a kárpótlási jegyek árfolyamát is. A papír kurzusa egészen 1199 forintig száguldott múlt pénteken. A cégvagyon ismeretében értelemszerűen nő a csereérték is, s egyesek talán azt is mérlegelik, hogy a "kopasz" jegyekért cserélt Forrás-részvényeket 20 százalékos árfolyamnyereség-adó terheli.

A kárpótlási jegy újabb történelmi csúcsot ért el múlt pénteken, s mindössze egyetlen forint választotta el az 1200 forinttól. Igaz, a hetet 1151 forinton zárta, ám a héten így is 15,1 százalékot erősödött. A jegy drágulására a Forrás cukorgyári pakettjének bejelentését követően számítani is lehetett, hiszen ezzel már 7 milliárd forinthoz közelít a cég likvid eszköze. Ráadásul az Antenna-részvények elmúlt időszakbeli erősödése is jótékonyan hatott a társaság portfóliójára, a papírból ugyanis 10 százalékos pakettal rendelkezik. A cégvagyon ismeretében pedig nő a csereérték, azaz a kárpótlási jegy árfolyama is - jegyezték meg egyes piaci szakértők, akik szerint a papír kurzusa akár az 1500 forintot is meghaladhatja a jegyzés kezdetéig.

Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke szerint a Forrás-részvények akár 1742 forintos, egy részvényre jutó vagyonnal is útnak indulhatnak, ám sok függ attól, hogy milyen üzletpolitikát folytat a cég. A társaságban lévő vagyon akár egy 10 százalékos osztalék kifizetését is lehetővé tenne - jegyezte meg Dióslaki.

A "kopasz" jeggyel rendelkezőknek azt is érdemes mérlegelniük, hogy a hatályos jogszabály szerint, ha a jegycserét követően a BÉT-en eladják Forrás-részvényeiket, úgy a jegy beszerzési értéke és a Forrás-papírok eladási árfolyama közötti különbözet 20 százalékát le kell adózniuk. Ha a Forrás-részvények árfolyama meghaladja az 1742 forintot (ami a kárpótlási jegy kamattal növelt értéke), akkor az 1742 forint feletti részre már nullaszázalékos adó vonatkozik. Így, aki nem akar adót fizetni, még kárpótlási jegyben realizálhatja nyereségét - jegyezték meg egyes piaci szereplők. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.