BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

INA: két héten belül ajánlattétel

A következő hét végéig várja a horvát kormány az INA olajipari konszern negyedére szóló végső vételi ajánlatokat - közölte tegnap a Reuters. Mint ismert, a három pályázó között a Mol, az OMV és az orosz Rosznyefty található, a kitermelői, finomítói és kereskedelmi üzletággal bíró horvát óriás cégben lévő pakett pedig előzetes becslések szerint 300-450 millió dollárt érhet.

A horvát kormány erre az évre 384 millió dolláros privatizációs bevétellel számol, az olajóriás magánosításánál pedig feltételül szabta, hogy az új tulajdonos legalább három évig foglalkoztassa a 16 ezer alkalmazottat, és támogassa a korábban elfogadott növekedési tervet. Ennek jegyében a társaság a kitermelési oldal és az értékesítési hálózat terjeszkedésére 1,6 milliárd dollárt szán. Az INA 2002-es adózás utáni 154 millió dollárt meghaladó eredménye az azelőtti év adatának háromszorosa. A tavalyi korrekció javarészt költségcsökkentéssel volt elérhető, hiszen a társaság forgalma csökkent. A jövő hónapban esedékes döntés nagy előrelépés lehet az olajszektor térségbeli konszolidációjában. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.