Külföldi Tőzsdék
A tengerentúlra exportáló gyógyszergyártóknak, illetve a British Petrolnak, valamint a Deutsche Telekomnak köszönhetően emelkedtek tegnap a vezető európai tőzsdeindexek. Az FTSE 100, valamint a CAC 40 0,4, a DAX index pedig 0,5 százalékot szedett magára a szerdai kereskedelemben.
A nap egyik húzóágazata a gyógyszeripar volt. A tengerentúlon kedden fogadtak el egy a gyógyszerek társadalombiztosítási finanszírozásának kiszélesítését eredményező jogszabály-módosítást. A hír hatására a második legnagyobb francia gyógyszergyártó, a Sanofi-Synthélabo 2,5 százalékot erősödött, bevételeinek 23 százaléka ugyanis a tengerentúlról származik. A GlaxoSmithKline 1,8, a Novartis 2,2, az Aventis pedig 4,2 százalékot szedett magára.
Sikeres napot zárt a BP és a Deutsche Telekom is. A most közzétett kedvezőbb profitvárakozások 1,1, illetve 4,4 százalékkal emelték a részvények értékét.
Az amerikai piacok ezzel ellentétben kevésbé egyértelmű elmozdulásokat mutattak. A Nasdaq index kora délután ugyan 0,6 százalékos pozitívumban volt, a Dow Jones azonban visszaesett a nap folyamán.
A Nasdaq sikerét a kedvező irányban változó várakozások eredményezték. Többek között a Peoplesoft és az Oracle is ezen trend mentén haladt és erősödött a nap folyamán. A pénzügyi szektor - élén a Morgan Stanleyvel és a Bear Sternsszel - azonban a nap vesztesei közé tartozott.

