Szász nem kíván felállni székéből
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) semmilyen szabálytalanságot, semmilyen törvénytelenséget nem követett el, a múlt héten napvilágot látott támadások téves információkon alapulnak - hangsúlyozta Szász Károly, a felügyelet elnöke tegnapi tájékoztatóján. A támadások az elmozdításomra irányulnak, ám nem vagyok hajlandó felállni a székből 2006-ig, megbízatásom lejártáig a helyemen kívánok maradni - mutatott rá. Az elmozdításnak megvan a jogi formulája, ám mint Szász fogalmazott: a felügyelet munkájáért inkább dicséretet érdemelne, hiszen mind hazai, mind nemzetközi szakmai tekintélye van. A valótlanságokon alapuló és elferdített hírek azonban rontják a PSZÁF megítélését.
A PSZÁF-vezetői pozíció már nemcsak politikailag, hanem anyagilag is stratégiai kérdéssé vált, hiszen a Magyar Nemzeti Bank rangjára emelték a szervezetet. Eszerint a felügyelet elnökének fizetése megegyezik a jegybank elnökéével, míg az alelnökök ennek az összegnek a 80 százalékát kapják kézhez.
A PSZÁF érdeke változatlanul az, hogy az intézményről készített Kehi-jelentést teljes terjedelmében hozzák nyilvánosságra, ezáltal ugyanis mind a szakmai réteg, mind a széles közvélemény meggyőződhet a hivatal állításai, illetve a hozzá fűzött PSZÁF-vélemény valóságtartalmáról. Szász Károly hivatalos levélben fordult a Kehi elnökéhez, hogy tegyen feljelentést államtitoksértés miatt. Mint a felügyelet elnöke rámutatott: azért őhozzá fordultak, mivel a Kehi minősítette államtitoknak a jelentést, s amennyiben az titkos marad, akkor elvárják, hogy eljárás induljon az államtitok megsértése miatt. A PSZÁF levelet küldött a Miniszterelnöki Hivatalhoz, amelyben utalás található arra, hogy tegyenek ők is feljelentést - a hivatal honlapján ugyanis május 30-án részletek tűntek fel egy februári konferenciáról, ahol a MeH egyik politikai államtitkára kijelentette, hogy a pénzügyi szektort felügyelő főhatóságnál törvénytelenségeket tapasztaltak -, s levelet kapott a Pénzügyminisztérium is. (FB)


