BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszatért a Lukoil Irakba

A Lukoil kinyitotta bagdadi irodáját, és arra készül, hogy korábbi szerződései értelmében már az ősz előtt termel a Nyugat-Kvarna 2 mezőn - írja a Finanszovije Gazeta. Emlékezetes viszont, hogy az új iraki vezetés kilátásba helyezte a múlt év vége előtt kötött öszszes szerződés felülvizsgálatát.

Vélhetőleg nem veszítik el iraki olajszerződéseiket az orosz olajcégek. A Lukoil már a háború előtt tárgyalt az akkori iraki ellenzékkel és az amerikai vezetéssel is - hírek szerint éppen ezért esett ki az előző vezetés kegyeiből. (Mint beszámoltunk, a Szaddám-rezsim meglepetésszerűen megszakította a kapcsolatait az orosz vállalattal.) A fenti tárgyalások hírét londoni üzleti források is megerősítették.

A Lukoil már ki is nyitotta bagdadi irodáját, s korábbi szerződései értelmében hozzá kíván fogni a Nyugat-Kvarna 2 mező kiaknázásához. Dmitrij Dolgov szóvivő szerint az ENSZ-szankciók feloldásától számított századik napon belül megkezdődik a termelés a területen. E szerint a kezdést május 22-től kell számolni, vagyis még az ősz előtt sor kerül rá.

A Nyugat-Kvarna 2 mező fejlesztéséről szóló szerződés 1997 márciusában született. A terület olajkincsét 7,8 milliárd barrelre, vagyis 1,11 milliárd tonnára teszik. A megállapodást aláíró konzorcium tagja a fenti cég mellett a Zarubezsnyefty és a Masinimport is. Várhatóan termelésmegosztásos elven fog-nak együttműködni, egészen 2020-ig.

Emlékezetes viszont, hogy Irak felül kívánja vizsgálni a múlt év végéig kötött olajszerződéseket, vagyis addig nem kezdhető el a munka az említett mezőn sem. Orosz cégeknek összesen 67 iraki projektjük folyt a háború előtt, ebből 17 az olajiparban. A korábbi iraki kereskedelmi miniszter, Mohammad Mehdi Szaleh tavaly decemberben arról beszélt, hogy Bagdad egy tízéves, 40 milliárd dolláros olajipari együttműködést kíván aláírni Oroszországgal. Az ENSZ-embargó idején ENSZ-engedéllyel 1,2 milliárd dollár értékű orosz olajipari berendezés érkezett az arab államba - számolt be nemrég a The Moscow Times.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.