Az Orion még időt kért
Az Egis Rt. továbbra is arra vár, hogy finn kutatási partnere, az Orion miként dönt a deramciclane-molekula kutatásaival kapcsolatban - mondta érdeklődésünkre Marosffy László vezérigazgató-helyettes. A társaság eredetileg június végéig ígérte a döntést, ám a határidőt később augusztus végére módosította. A vegyület értékes, s így a további közös fejlesztés a legjobb megoldás - fogalmazott a vezérigazgató-helyettes. A klinikai rész befejezése mintegy 10 millió dollárba kerülne, s további 3 évet venne igénybe - mondta korábban, ám ennél jóval drágább lenne a bevezetéshez szükséges marketing.
Egyes elemzők úgy látják, ha a finn partner nemleges választ ad, esély van arra, hogy az Egis az alapanyagot újra felhasználja, ám ez többéves projektet jelentene.
Ami a forint június eleje óta bekövetkezett gyengülését illeti, Marosffy elmondta: igyekeznek kihasználni ezt, s ezen a szinten határidős ügyleteket kötnek. Jelenleg január közepéig rendelkeznek fedezeti ügyletekkel, amellyel az árbevétel zömét jelentő export 50-70 százalékát fedezik.


