Devizapiac
Mind az euróval, mind pedig a dollárral szemben veszített az értékéből tegnap a jen a nemzetközi devizapiacokon. A Bank of Japan ismételt beavatkozása régóta fenyegeti a befektetőket, Hirosi Vatanabe nemzetközi pénzügyekért felelős miniszterhelyettes tegnapi, a parlament előtt mondott felszólalása azonban jelzésértékű volt számukra. Az idei év mérlegét tekintve a jen helyzete a japán gazdaság szempontjából az euróval szemben előnyösebb, az európai devizával szembeni értéke ugyanis 7,7 százalékkal esett ez idő alatt, míg a dollárral szembeni elmozdulása mindössze 0,4-es volt.
A tegnapi árfolyam-eltolódás az elmúlt napok mozgásaihoz képest relatíve jelentősnek mondható, az amerikai fizetőeszközzel szemben 118,46-ról 119,31, míg az euróhoz mérten 134,51-ról 135,36 jenre változott a kurzus. Már eddig is felröppentek hírek arról, hogy a BoJ az előző hónapok gyakorlatához hasonlóan júliusban is eladott a japán devizából. Az intervenció mértékét források megnevezése nélkül a Nikkei English 600 milliárd jenre teszi.
Az euró-dollár kurzus nem sokat változott a kedd délelőtti kereskedelemben, az európai fizetőeszköz egysége némi gyengülést követően 1,1354 után 1,1339 dollárt ért.


