Pozitív mérleg a hét végére
Jó nagy vargabetűt leírva végül megelőző heti értékénél két forinttal erősebben zárt pénteken a magyar fizetőeszköz az euróval szemben. A piac a nyári időszaknak megfelelően alapjáraton üzemelt csak, a hatásaiban továbbra is érződő befektetői bizalmatlanság azonban könynyen kellemetlen meglepetések forrása lehet.
Hétfőn ülésezett a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A testülettől az elemzők a pénzügyi kondíciók változatlanul tartását várta, az eredmény is ennek megfelelő lett, számottevő árfolyammozgást így hétfő nem hozott. Az euró maradt előző heti 226,50 forint közelében. Kedden az események a hétfői folyamatokat másolták, az árfolyammozgás mérsékelt maradt, az euró a nap végére 0,35 forintot szedett magára a hazai fizetőeszközzel szemben.
Szerdán a piac már valamivel több izgalmat hozott, a nap közepén az euró elszabadult és egészen 269 forintig erősödött. A hirtelen forintgyengülést részben az ország fundamentális állapotával szembeni kételyek, részint a csütörtöki aukcióra váró befektetők bizonytalansága, de leginkább talán továbbra is az alacsony forgalom és a forint ennek köszönhető fokozott instabilitása eredményezte. A nap végére a helyzet normalizálódott, és a kurzus visszatalált a 267 forint körüli szintre. A 3 éves kötvények iránti számottevő érdeklődés csütörtökön a hazai fizetőeszköz erősödését hozta, amit pénteken napközben további növekedés követett. Az euró zárójegyzése 264,20/264,60 forint volt.
Az állampapírpiac továbbra is megtartotta függőségét a nemzetközi kötvényfolyamatoktól, de a dolog természetéből adódóan a korreláció a forint árfolyammozgásaival is érezhető volt. Hétfőn még ellentétes irányban, kedden azonban már egyértelműen lefelé tartottak a referenciahozamok. Szerdán az árfolyampálya ismét visszájára fordult, és 2, illetve 16 bázispont közötti hozamemelkedés következett. Csütörtökön mérsékelt, pénteken pedig egyes lejára-
tokon már dinamikusabb, 10 bázispontot meghaladó hozamcsökkenés jellemezte a piacot.
Az euró/dollár párharcot ismét a gazdasági fundamentumok helyzete döntötte el. A dollár rövid ideig még tartotta az előző hetekben megszerzett előnyét az euróval szemben, a hét végén azonban úgy tűnik, csatát vesztett. Az euró pénteken egészen 1,15 dollár fölé erősödött.


