BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Forrás-csere: pénteken eredmény

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. július 20-án lezárta a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Rt. részvényeinek kárpótlási jegy ellenében történő nyilvános értékesítését. Az értékesítés eredményéről azonban csak július 25-én kapnak tájékoztatást a befektetők - hangzik a vagyonkezelő tegnapi közleménye. Kormányzati becslések szerint eddig 7-9 milliárd forintnyi kárpótlási jegy nem került bevonásra, amelyre a 4,601 millió darab törzsrészvény és 4 millió darab osztalékelsőbbségi részvény elegendő "ellenértéket" jelentett. A jegyzés során mindenesetre vegyes kép fogadta a jegyzőket, hiszen míg az ÁPV vezérigazgató-helyettese, Vági Márton korábban úgy nyilatkozott, hogy a számlavezetési díj egy évig ingyenes, addig például a forgalmazó CA IB központi fiókjában azt a tájékoztatást kapták a jeggyel rendelkezők, hogy a pár száz forintos számlavezetési díjat meg kell fizetniük - mondta Dióslaki Gábor, a TEBÉSZ elnöke. Hozzátéve: ez pedig egy szerény jegypakett esetében nem elhanyagolható összeg. (VG)



A pécsi Pannon Volán a NABI-t választotta

A pécsi Pannon Volán 5 darab elővárosi autóbusz vásárlására vonatkozó közbeszerzési eljárásán a NABI 700SE típusát választotta, amivel a július 9-én bemutatott, a Scaniával közösen kifejlesztett új típus második vevője lett. A mintegy 186 millió forint összértékű megrendelés teljesítésére az év végéig kerül sor. A Pannon Volán már a negyedik hazai autóbusz-üzemeltető, amely NABI-autóbuszokkal korszerűsíti flottáját. (VG)



A bolgár DSK bank 14 millió euró profitot ért el

Az OTP Bank legutóbbi szerzeménye, a bolgár DSK bank 27,28 millió leva (14 millió euró) adózott eredményt ért el az első fél évben, ami 9,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakának adatát. A DSK hitelportfóliója június végén 1044 milliárd levát (530 millió euró) tett ki, szemben a 2002. első félévi 774 millióval. Ezzel a DSK az ország legnagyobb hitelezővé lépett elő - adta hírül a Reuters. (VG)



K&H Bank: 100 milliárdos lakáshitel-állomány

A K&H Bank lakáshitel-állománya július elején meghaladta a 100 milliárd forintot, amely több mint 25 milliárdos növekedés az év eleji adathoz képest - adta hírül a pénzintézet tegnap. A legdinamikusabban fejlődő termék továbbra is az államilag támogatott jelzáloghitel, amelynek állománya az elmúlt 6 hónapban közel 50 százalékkal, 65 milliárdra nőtt. A K&H piaci feltételű lakáshitel 2003 januárjához képest 14 százalékkal, az állami kiegészítő kamattámogatásos lakáshitel állománya pedig 15 százalékkal nőtt. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.