BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Távközlési céget építene az AH

A privatizációra való felkészülés jegyében az Antenna Hungária (AH) távközlési funkcióit egy társaságba igyekszik koncentrálni. Erről döntést még nem született, a tulajdonosok és a menedzsment akarata, illetve eddigi intézkedései azonban egyértelműen ebbe az irányba mutatnak.

A tavaly 23 milliárd forintos árbevételt elérő AH bevételeinek egyötöde, bő 4,5 milliárd forint származik az utóbbi tevékenységből. "Az ÁPV Rt. által korábban már hangoztatott, a tőzsdén keresztüli privatizációhoz szükséges portfólió-tisztítás megfelel a menedzsment elképzeléseinek, döntés azonban még nem született" - fogalmazott Tóth András, a cég kommunikációs vezetője. Megemlítette ugyanakkor, hogy a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló részlege külön megbízás alapján vagyonmérleget készít. Ez jelentheti alapját egy önálló távközlési társaság létrehozásának, amely - értesüléseink szerint - más tanácsadók megbízásával már vizsgálja stratégiai partner, illetve szakmai befektető bevonását. Tóth ezzel kapcsolatban emlékeztet: az AH pénzeszközei meglehetősen korlátozottak, így az együttműködések kidolgozásakor a szinergiakeresés, illetve részvénycserék kerülhetnek előtérbe. A Pantellel való együttműködés még nem került le a napirendről, a Vodafone-ban lévő tulajdoni hányad és az év második felében lejáró opciós jogok azonban szintén biztosítanak teret a kooperáció kidolgozására.

A formálódó önálló távközlési cég kiindulópontját jelentheti a konszolidált társaságok körének tisztítása során integrációval nemrég létrehozott Antenna Távközlési Szolgáltató Rt. Mint emlékezetes, múlt hónapban született meg a végleges döntés, hogy ez a 600 millió forintos alaptőkéjű cég legyen a jogutódja a korábbi 1,14 milliárdos Eurotel Rt.-nek, a 850 milliós Antetra Kft.-nek és az 5 milliós Infotrade Kft.-nek. (MDE)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.