BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőzsdére készül a Fast Ventures

Újszerű tendencia figyelhető meg a kockázatitőke-társaságoknál: a nagyobb likviditás miatt maguk is a tőzsdei bevezetést választják. Magyarországon az első ilyen tőzsdeaspiráns a Fast Ventures.

Világszerte új tendenciának számít, hogy a kockázatitőke-társaságok megjelennek a tőzsdén. Magyarországon a három éve alapított, 5,4 millió eurós tőkével rendelkező Fast Ventures jelezte elsőként, hogy néhány éven belül elképzelhetőnek tartja a Budapesti Értéktőzsdére való bevezetést. Céldátum nincs, de aktívan vizsgáljuk a lehetőségeket, hiszen a regionális terjeszkedés érdekében 10-15 millió eurónyi új tőkét szeretnénk bevonni - fogalmazott tegnapi tájékoztatóján a Tőzsdeképes Cégek Klubjába most belépett cég elnöke, Várkonyi Attila.

A tőzsdei megjelenés kapcsán figyelemre méltó részlet, hogy a kockázatitőke-társaságok jellemzően több évre tervezik befektetésüket, a portfóliócégeikben időközben képződő eredményt pedig visszaforgatják, ennek megfelelően negyedéves beszámolóik gyakorlatilag értelmezhetetlenek, a tőzsde értékítélete tehát jó ideig csupán a várakozásokra és a felröppenő hírekre kénytelen alapozni. A kockázati tőkés cég mérlegében a portfóliócégek ráadásul jellemzően bekerülési értéken vannak nyilvántartva, újraértékelésre csak vagyonelem-értékesítéskor vagy értékvesztés elkönyvelésekor van lehetőség.

Az adómegfontolások miatt Hollandiában alapított Fast Ventures alapvetően a fejlődés korai fázisában lévő, magyar vonatkozású technológiai cégekben szerez részesedést. A menedzsment, a magánbefektetők és a HypoVereinsbank tulajdonában álló társaság portfóliójában jelenleg hat vállalkozás van, a vállalati szoftvereket fejlesztő Wireless ES és Fathom, a biotechnológiával foglalkozó Solvo, a neutrális hálókon alapuló képfeldolgozást fejlesztő Analogic, a monitoring-rendszereket építő Vidux és a mobil fizetési rendszereket fejlesztő PMS csoport. Exitre, azaz a befektetésekből való kivonulásra eddig csak kényszerből került sor, így például a nyomdaipari Print-X portálból és az internetes árverezéssel foglalkozó Axióból vonták ki tőkéjüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.