BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brau: felügyeleti vizsgálatra várva?

Az előre jelzettnél korábban adott zöld utat a Gazdasági Versenyhivatal a Heineken-Brau Union fúzióra. Így elvileg már nincs akadálya a hazai befektetőknek szóló vételi ajánlat megtételének, amely azonban lehet, hogy még várat magára.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely korábban szeptember végében harangozta be a Heineken-Brau fúzióval kapcsolatos döntés határidejét, már múlt héten pontot tett erre az ügyre. A holland sörcég osztrák riválisára tett 1,9 milliárd eurós felvásárlási ajánlatát az uniós versenyhatóság szerepét betöltő Európai Bizottság még július közepén jóváhagyta, a felek így most már csak a lengyel hatóság beleegyezésére várnak.

A GVH-döntést követően elvileg semmi sem állhat útjában az osztrák cég magyarországi leányvállalatának tőzsdei forgalomban lévő részvényei felvásárlásának. Ezzel azonban vélhetően még megvárja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) vizsgálatát is. Lapunk kérdésére a PSZÁF-nál a vizsgálat tényét konkrétan nem erősítették meg, de elmondták, hogy minden szokatlan árfolyammozgás esetében vizsgálatot folytatnak.

A Brau-részvények elmúlt negyedévben mutatott tőzsdei szereplése önmagában is indokolhatja a felügyeleti vizsgálatot, hiszen a holland cég osztrák riválisára, illetve azok leányvállalataira való 1,9 milliárd eurós vételi ajánlatát május elején jelentette be, amikor a hazai Brau árfolyama 6000 forint alatt járt. A kurzus ezt követően szárnyalni kezdett, a múlt héten már 19 ezer forinton is született kötés. Az árfolyam több mint megháromszorozódását a piac szereplői a nagyvonalú, gyors és korrekt egyezségre törekvő Heineken-ajánlatban való bizakodással magyarázzák. A részvényenkénti eredmény, illetve az egy részvényre jutó hektoliter-értékesítés ugyanis akár 30 ezer forintos árfolyamot is indokolna a magyar tőzsdén, hiszen az osztrák anyavállalatokra (Brau Union AG, illeve az azt tulajdonló BBAG) részvényenkénti 230 euró körüli ára arányában ennek felelne meg.

Az árfolyam szinte töretlen meglódulásához ezen magyarázatok mellett aligha járult hozzá érdemben az a tény, hogy a hazai társaság a tavalyihoz képest megduplázta eredményét. A Heineken közelmúltbeli bejelentése szerint ráadásul a várakozásoktól elmaradó fél évet zárt, így kérdésessé válhat, hogy valóban rálegyint-e az eredeti tervekhez képest akár háromszor drágábbá való magyar Brau-felvásárlásra. A jogszabály számára az ajánlattétel napját megelőző 180 nap tőzsdei forgalommal súlyozott átlagárát jelöli meg az alkalmazható ajánlati ár alsó határaként, amely az utóbbi hónapok forgalomemelkedése alapján bőven tízezer forint feletti összeget jelentene. Ez alól csak akkor bújhat ki, ha esetleg bebizonyosodik, hogy a rendkívüli árfolyamszárnyaláshoz a piaci szereplők tudatos árfelhajtó vásárlásai is hozzájárultak, így például egymás közötti átkötésekkel srófolták volna fel az árfolyamot annak tudatában, hogy a Heineken így magasabb áron kényszerül majd tőlük megvenni pakettjeiket a korábban előirányzott októberi ajánlattételkor.

Ha esetleg bebizonyosodna az árfolyam-manipuláció, az ajánlattevőnek a felügyelettel egyeztetett egyedi árfolyam-számítási képlet alapján kellene ajánlatot tennie, amely értelemszerűen a törvény szerint számolt szint alatt lehetne. S ha a hazai tőkepiacon rendellenességet tapasztal a PSZÁF vizsgálata, akkor az őszre ígért ajánlattétel tovább csúszhat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.