BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

K&H: a KBC-től jött az új vezér

A Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. élére a pénzintézet belga tulajdonosától, a KBC Banktól érkezett a megbízott vezérigazgató John Hollows személyében, akinek kinevezése még a PSZÁF jóváhagyásától függ. (Rejtő E. Tibor július 10-ei lemondását követően Bába Ágnes szenior ügyvezető igazgató látta el ideiglenesen a vezérigazgatói feladatokat.) A pénzintézet tegnapi igazgatósági ülésén emellett a tagok elfogadták Rejtő és Ludo Jacobs vezérigazgató-helyettes lemondását is.

Hollows 1999-től a KBC Banknál az ázsiai, csendes-óceáni térség regionális igazgatója volt, ahol hat ország tíz fiókjáért felelt. Korábban is ismert és elfogadott stratégiánk változatlan, éves terveink sem módosulnak - fogalmazott Hollows a bank tegnapi közleményében. Herman Agneessens, a KBC nemzetközi tevékenységeiért felelős ügyvezető igazgatója, a KBC Bank vezetői bizottságának és a K&H Bank igazgatóságának tagja pedig rámutatott: a KBC Bank Közép-Európát továbbra is második legfontosabb piacának tekinti, s a K&H bankcsoportba vetett meggyőződésüket nem ingatja meg semmi.

A K&H Equitiesnél feltárt szabálytalanságok kapcsán további munkavállalók is érintettek - állapította meg az igazgatóság. Velük szemben fegyelmi eljárás indult, és ahol indokolt, az elbocsátás is megtörténik - adta hírül tegnap a K&H közleményében. Az igazgatóság emellett arról is határozott, hogy az Equities tulajdonosai a belső vizsgálatot tovább folytatják, és a bankcsoport továbbra is teljes mértékben együttműködik a nyomozó hatóságokkal és a felügyeleti szervekkel. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.