K&H Equities: szűk mozgástér
A K&H Equities alkalmazottai augusztus elsejétől az ügyfelekkel történő elszámolásokra, illetve egyeztetésekre koncentrálhatnak, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ugyanis múlt pénteken napvilágot látott határozata értelmében szigorúan korlátozta a brókercég tevékenységét. E szerint kizárólag a saját számlás ügyleteket végezhet a társaság, ám ez is az állampapír-befektetésekre korlátozódhat, illetve az ügyfelek által nyitott határidős és opciós pozíciók lezárására fogadhat el megbízásokat.
A PSZÁF július végéig adott határidőt a K&H Equitiesnek, hogy végezzen az ügyfélszámlák egyeztetésével, ám a normál munkamenet mellett csak lassan haladtak - indokolta lapunknak döntését a felügyelet.
A K&H-csoport arról már tájékoztatta a felügyeletet: az eddigi eredmények alapján az előzetesen kalkulálható hiány 10 milliárd forint körül van. A K&H Bank tulajdonosai, a KBC és az ABM Amro korábban már többször is hangoztatták: az ügyfélkövetelésekkel szemben helytállnak.
Az Equitisnél korábban feltárt szabálytalan befektetési tanácsadói tranzakciók által esetlegesen érintett ügyfelekkel - amelyek száma 60-70-re tehető - folyamatosak az egyeztetések, s azokat a PSZÁF által megszabott határidőig, 2003. augusztus 31-ig az Equities befejezi - mutat rá pénteki közleményében a K&H Bank. A hírek szerint a Kulcsár-ügyben közvetlenül érdekelt ügyfelek mellett (60-70 fő) vannak közvetetten érintettek is (több mint százan), ám a hiánynak csak a töredéke kötődik hozzájuk.
A PSZÁF pénteki határozata azonban nem csupán a K&H Equities, hanem a pénzintézet ügyfeleit is érintheti (a központban a számuk mintegy 4000, míg a fiókoknál több tízezer), hiszen a tőzsdei megbízásokat a bank a brókercégén keresztül bonyolította le. A K&H Bank úgy oldotta meg az érintettek zavartalan kiszolgálását, hogy a Postabank Értékpapír Rt.-vel megállapodást kötött a tőzsdei megbízások teljesítésére - mondták kérdésünkre a bankban. A K&H Equities ügyfelei esetében azonban már nem ilyen egyszerű a helyzet: szeptember végéig csak abban az esetben tudnak bármihez is kezdeni, ha értékpapírjaikat egy másik befektetési szolgáltató felé transzferáltatják. Ehhez egy nyilatkozatot kell aláírniuk, miszerint az Equitiesszel a számlanyitás óta a mai napig fennálló tranzakcióit egyeztette, és annak egyenlegével egyetért. Az értékpapírtranszferekből adódó költségeket az Equities átvállalja, ám a másik brókercégnél történő számlanyitás díjai már az ügyfélre hárulnak.
A PSZÁF-határozat része volt, hogy az Equities szeptember 30-ig nem végezhet önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, valamint magánnyugdíjpénztár részére történő vagyonkezelési tevékenységet. Ám mint a felügyeleten kérdésünkre elmondták: bár a brókercég rendelkezett ilyen jogosítvánnyal, azt a gyakorlatban nem végezte.
A banki ügyfelek megbízásait a Postabank Értékpapír Rt. teljesíti
A K&H Equities kereskedési tevékenységét szeptember végéig erősen korlátozza a PSZÁF. Addig a K&H Bank ügyfeleinek megbízásait a Postabank brókercége teljesíti. Az Equities kereskedési jogát múlt pénteken fél órára felfüggesztette a BÉT.
munkatársunktól
-->


