BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradt a jegybanki kamat

A várakozásoknak megfelelően döntött tegnapi ülésén a jegybank monetáris tanácsa. Az MNB szerint az euró felvételére megcélzott időpont 2008 kell legyen, annak teljesüléséhez azonban jelentős erőfeszítésekre van szükség a kormány és a jegybank részéről egyaránt.

Változatlan, 9,5 százalékos szinten hagyta tegnapi ülésén a jegybank monetáris tanácsa az irányadó hazai kamatszintet, ám a bejelentés nem okozott meglepetést a bankközi piacon. Az euró árfolyama még az ülés befejezését megelőzően esni kezdett a forinttal szemben: a hazai deviza közel másfél forintot szedett magára a pénteki záróértékéhez képest. A délutáni órákban valamivel kevesebb mint 263 forintot adtak az euró egységéért, de erősödött a zloty is az európai devizához mérten.

A monetáris tanács közleménye újfent kiemeli, hogy a jegybank teljes vállszélességgel kiáll a kormány 2008. január 1-jei euróbevezetést célzó tervei mellett. Az MNB azonban azt is hangsúlyozza, hogy ehhez a kormány részéről egy hiteles, a kényes kérdések - ilyen elsősorban az államháztartás hiánya - rendezése tekintetében pontos ütemtervet felállító program megfogalmazása is nélkülözhetetlen. Az infláció 2006-ban legfeljebb 3 százalékos lehet, ez utóbbi célkitűzés teljesítéséhez a közlemény szerint a jelenleginél tartósan erősebb forintárfolyamra volna szükség. A jegybank a maga hatáskörében arra törekszik, hogy az egyszeri árszínvonal-emelkedés ne vezessen az inflációs várakozások növekedéséhez.

A jegybanknál valamivel kevésbé optimista a világ egyik vezető befektetési bankja, a JP Morgan. A pénzintézet elemzői szerint a csatlakozó közép-európai országok legkorábban 2009-ben vezethetik be az eurót. Az elemzők szkepticizmusukat az érintett államok - köztük hazánk - magas költségvetési hiányával indokolják: a Reuters konszenzusa az idei államháztartási hiányt a maastrichti kritériumokban meghatározott 3 százalékos GDP-arányos szint helyett 5,5 százalékra, az inflációt pedig 4,5 százalékra várja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.