Nemzetközi hitelek kínai bankoktól
Kína négy legnagyobb bankja tavaly 103,2 milliárd dollárnyi szindikált nemzetközi hitelt szervezett, ami 66 százalékkal haladja meg a 2001-es 61,8 milliárdot, s több mint háromszorosa a 2000. évi 32,56 milliárdnak. A Bank of China, az Industrial and Commercial Bank of China, a China Construction Bank és az Agricultural Bank of China alkotta négyes egyaránt állami kézben van, s igencsak rá van szorulva a külföldi kihelyezésekre.
Az elmúlt években ugyanis főként gyatrán működő kínai állami cégeknek hiteleztek a pénzintézetek, amelynek nyomán a rossz kihelyezések aránya portfóliójukon belül hivatalosan 24 százalékra emelkedett, ám a Standard & Poor's szerint a tényleges hányad ennek akár a duplája is lehet. Így nem csoda, ha a kihelyezésük minőségét javítani akaró pénzintézetek mindent megtesznek, hogy - részben kisebb kínai bankok tőkéjét is közvetítve - nemzetközi megbízásokhoz jussanak.
Ráadásul tőkében sincs hiány: a "négy nagynak" tetemes készpénzállománya van, hiszen az országba folyamatosan számottevő külföldi tőke áramlik, s a megtakarítási számlák egyenlege az 1200 milliárd dollárt is meghaladja. Üzletszerzésüket nem az agresszív árazásra, hanem sokkal inkább a gyors reakcióra és a széles partnerkörre alapozzák. A kihelyezési kényszer ugyanakkor a marzsot alacsonyan tartja. Az érvényesíteni kívánt felárat sokszor tovább apasztja, hogy jó nevű multinacionális cégeknek a hosszú távú együttműködés reményében még olcsóbban hiteleznek. (VG)


