BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz olaj: kisebb lett a kivitel lendülete

A tervezettnél 100-150 ezer tonnával, vagyis másfél százalékkal kevesebb olajat juttattak a Transznyefty vezetékeibe júliusban az oroszországi olajtermelők. Közülük a Lukoilt, a Jukoszt, a Szlavnyeftyet és a TNK-t nevezte meg fő mulasztóként a Vedomosztyi érdeklődésére a szállítótársaság elnökhelyettese. Szergej Grigorjev szerint túl magasak voltak a kitűzött negyedéves célok.

A vezető abban látja a lemaradás okát, hogy a termelőknek nincs annyi olajuk, amennyit exportálni szeretnének, mégis előzetesen a valós mennyiségnél több kiviteléhez jelentettek be igényt a Transznyeftynél. Gyakorlatukkal azonban felhagytak, amint a szállítótársaság a valós mennyiségekhez igazította az export ütemezését. A Transznyefty teljes egészében ki tudja elégíteni az exportőrök igényét, ezzel együtt a balti vezetékrendszer kibővítésével növelni kívánja kapacitásait - hangsúlyozta Grigorjev.

A Vedomosztyinak név nélkül nyilatkozó szakértők szerint a vártnál kevesebb olajon kívül egy másik oka is van annak, hogy az orosz olajexport elmarad a tervezettől. Eszerint már most is teljes leterheltséggel működnek az exportlétesítmények, ráadásul a belpiac telítettsége miatt az oroszországi finomítók sem igényelnek több olajat a termelőktől.

Peter Davies, a British Petroleum vezető közgazdásza szerint 2004-re Oroszország lesz a világ legnagyobb olajtermelője, de már az idén is második helyre zárkózik fel a toplistán Szaúd-Arábia mögé. Utóbbi tavaly napi 8,68 millió tonna olajat bányászott, ám termelése hanyatlik, szemben az évi 10 százalékos bővülést felmutató Oroszországgal. Tavaly egyébként az USA és Oroszország egyaránt napi 7,698 millió tonna olajat hozott a felszínre. A háború előtti Irak napi kétmillió, de bizonyított készletei alapján akár napi 7 millió hordós termelésre is képes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.