Tovább bővül a biztosítási piac
A hazai biztosítási szektor az év első hat hónapjában is erőteljes bővülést könyvelhetett el. Az első fél évben 279,222 milliárd forint díjbevételt értek el a társaságok, mely 14,17 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Az első negyedév 15,14 százalékos díjbevétel-gyarapodásról tanúskodott a bázishoz viszonyítva, a következő három hónap pedig 11,6 százalékosról. Az egyes ágazatokat nézve az április-júniusi időszak az élet ág 7,3, míg a nem élet 11,6 százalékos bevételnövekedését hozta. Ami az egész féléves tendenciát illeti, az életbiztosításokból származó díjbevétel 7,3 százalékkal, 107,347 milliárdra bővült - ezen belül az egyszeri díjas konstrukcióé 5 százalékkal apadt -, míg a nem élet ágé 17,6 százalékkal, 171,875 milliárdra emelkedett.
Az Allianz-Hungária Biztosító stabilan őrzi vezető helyét, a 82,250 milliárdos díjbevétele 14,3 százalékos emelkedést jelent a bázisértékhez képest, míg a dobogó második helyén álló Generali Biztosító 6,6 százalékkal, 46,440 milliárdra növelte bevételét. A harmadik helyre az első három hónapot követően még ötödikként szereplő OTP-Garancia Biztosító került 30,841 milliárddal, ami 7,9 százalékos erősödést takar. Piaci részesedését egyedül az Allianz Hungária tudta növelni (29,24-ról 29,46 százalékra) az öt legnagyobb társaság közül 2002 első hat hónapjához képest, míg a Generali 16,63, az OTP-Garancia 11,05 százalékos piaci részesedéssel büszkélkedhet. A negyedik helyet az ING Biztosító szerezte meg, díjbevétele 11,9 százalékkal, 30,5 milliárdra nőtt, míg a társaságot az ÁB-Aegon követi a sorban 30,369 milliárddal, ami 9,1 százalékos javulást jelent az előző évhez képest.
A kisebb s újonnan indult biztosítók (Erste S Biztosító, jogvédelmi biztosítók) folytatták erőteljes bővülésüket, míg az idén indult Magyar Posta két cége közül a Magyar Posta Élet már 1,8 milliárd forintos díjbevételt realizált.
A többi piaci szereplőt tekintve kiugró, 123 százalékos növekedést ért el az Európa Biztosító, aminek következtében díjbevétele 2,2-ről, 5 milliárd forintra nőtt az elmúlt esztendő első hat hónapjához képest. A QBE-Atlasz pedig 27 százalékkal több bevételt realizálhatott. Visszaesésről számolhatott be viszont az Aviva, 13,5 százalékkal kisebb, 2,5 milliárdos bevételt ért el.
Ami a kárráfordításokat illeti, a casco biztosítások esetében 47,5, a kötelezőnél 60,3 százalékos aránnyal szembesülhettek a biztosítók, a tavalyi 55,8, illetve 74,1 százalék után.
A biztosítási ágazatok közül - hasonlóan az első negyedév tendenciáihoz - erőteljesen nőtt a jogvédelmi, illetve a temetkezési biztosításokból befolyó díjbevétel (az előbbié több mint duplájára, az utóbbié 64 százalékkal), bár ez az alacsony bázisnak köszönhető. A nem élet ági biztosítási díjbevételek több mint felét adó gépjármű-biztosítás bevételei közül a cascóból 15,3, a kötelezőből 15,7 százalékkal több bevétel folyt be. (FB)


