Hogyan tovább, euró?
A tavaly júniusban kezdődő korrekció lezárultát követően a korábbinál is nagyobb hévvel gyűri maga alá az euró az amerikai fizetőeszközt, az 1,2 dolláros szint átlépése óta pedig mintha megbokrosodott volna. A napokban újabb és újabb történelmi csúcsok születnek, kedden éppen az 1,27 dolláros szintet sikerült túlszárnyalnia az európai fizetőeszköznek. Történik mindez annak ellenére, hogy az USA gazdasága 2003-ban már a nyilvánosság előtt is vállalhatóan erősödni kezdett, sőt: a harmadik negyedévben sokakat meglepve 8 százalék fölötti mértékben bővült a GDP. Lara Rhame, a BBH devizapiaci szakértője a Euromoney című szaklapban közölt elemzésében azonban úgy vélekedik, hogy az elmúlt évek gazdasági visszaesésének böjtjét a dollár még sokáig nyögi majd.
Az elemző az amerikai fizetőeszköz mélyrepülésében két tényező felelősségét emeli ki: a jelentős folyó fizetésimérleg-hiány mellett az USA gazdasági kibocsátásának potenciális szinttől való elmaradása okolható a folyamatokért. Ez utóbbi jóllehet ma már nem aktuális probléma, annak utóhatásai még érződnek az árfolyam alakulásában.
Pontos számítási eljárás egy gazdaság potenciális kibocsátásának meghatározására nem létezik ugyan, azt azonban az USA esetében a legtöbben 3,5-4 százalék környékére teszik. A tavalyi harmadik negyedévben az ország három év óta először tudta bezárni a valós és a potenciális teljesítmény közötti rést. Az elemző 2004-ben átlagosan 4 százalék fölötti növekedést remél, amihez azonban továbbra is alacsony, vagy csökkenő infláció, a vállalkozások részéről pedig ezentúl is szigorú költséggazdálkodás, mérsékelt eladósodás és élénkülő beruházási kedv szükségeltetik.
A másik, gyakrabban hangoztatott háttértényező a folyó fizetési mérleg hiányának nagysága, ami Rhame szerint az idei első negyedévben 5,4 százalék környékén csúcsosodhat a GDP arányában. A dollár leértékelődése - amely a hiány mérséklésének egyébként hatékony eszköze lehet - feltehetőleg csak 2004 végén fejtheti ki érezhetően ilyen irányú jótékony hatását. A kulcskérdés tehát, hogy képes lesz-e addig is a külföldi tőkebeáramlás finanszírozni a folyó mérleg tetemes hiányát. A válasz: aligha.
A nem éppen új keletű probléma kezelésére 2002-ben a nettó tőkebeáramlás még megoldást szolgáltatott, annak 437 milliárd dolláros szintje azonban tavalyra 350 milliárd dollár környékére esett. Mindez a folyó fizetésimérleg-hiány mindössze 70 százalékát tudta finanszírozni, a maradék 200 milliárd dollárt a növekvő külföldi állami vásárlások - intervenciók útján - biztosították. Valószínűnek tűnik, hogy a helyzet közel változatlan lesz az idén is, de annak további romlása is elképzelhető.
A befektetők egyre inkább elfordulni látszanak a tengerentúli piacoktól, az ott megszerezhető hozamok nemhogy kompenzálnák a dollár folyamatos értékvesztését, de számottevően alulmúlják az egyébként nyerő pozícióban lévő euróban denominált eszközökön megszerezhető hasznot is. A kockázatmentes hozamok alacsony szintjük mellett is nagyságrendi eltérést mutatnak a két régióban: a 2005 decemberében lejáró német adósságlevélen megszerezhető hozam közel 70 bázisponttal magasabb a megfelelő amerikai mutatónál. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől többen ezért az irányadó kamatszint emelését várnák - jelenleg az 1 százalékon áll -, annak képviselői azonban többször kinyilvánították, hogy egyelőre nem terveznek ilyen irányú lépést. Az ezt az álláspontot erősítő legutóbbi, vasárnapi nyilatkozat hatására az euró újabb lendületet kapott. Az eurózóna aggódhatna ugyan az erősödés exporteredményre gyakorolt hatása miatt - amire több bizottsági nyilatkozat is utalt -, Lara Rhame azonban úgy véli: az exportpiacok felvevőképességének növekedése messze elegendő lesz a kedvezőtlen hatás kompenzálására. Az Európai Központi Bank (EKB) ennek ellenére az újabb kamatcsökkentés lehetőségét is felvetette már, ezzel igyekezve csökkenteni az euróra nehezedő nyomást. Az EKB a kurzust hosszabb távon az eurónkénti 1,17 dolláros szint környékére várja, jelenleg azonban az tűnik valószínűbbnek, hogy a hónap végére 1,3 dollár környékén lesz.
Egy további, ismét az amerikai oldalt terhelő probléma az ázsiai jegybankok magatartása. A japán, vagy éppen a kínai kormány ugyanis saját helyzetük védelmében devizáik mesterséges gyengítésére törekednek. Bár az ez irányban kifejtett tevékenységük a tavalyi egyeztetések nyomán mérséklődött, az továbbra sem szűnt meg teljesen. Folyamatos dollárvásárlásaiknak köszönhetően az amerikai fizetőeszközre nehezedő nyomás nem egyenletesen oszlik meg a többi deviza között, hanem nagyobbrészt az euróval szemben érvényesül. Arra egyelőre nem lehet számítani, hogy Kína megszüntetné a jüan dollárhoz kötött lebegtetését, a sáv módosítása azonban elképzelhető 2004-ben. Feltehetőleg a Bank of Japan is folytatja intervenciós tevékenységét, a dollár így csak meglehetősen lassan ereszkedhet a 100 jenes árfolyamérték alá.
