Démász: kevesebb, de mégis annyi
Tegnapi tájékoztatóján 19 százalékkal emelkedő bevételről s 8,6 százalékkal feljebb kapaszkodó üzemi eredményről számolt be a Démász. Az adózott eredmény ugyanakkor közel egy százalékkal apadt 2002-höz képest.
A bizonyítvány azonban korántsem ennyire gyenge - derült ki Dervarics Attila, a cég elnök-vezérigazgatója beszámolójából. Az elemzők által várt 4,8 milliárdos nyereséget ugyanis teljesíteni tudta volna a társaság, ha az utolsó negyedévben nem megy tönkre váratlanul a konszolidációs körbe tartozó Pro-Estate Kft. három gázmotorja is. Ezeket teljesen le kellett írni, ami 300 milliós rendkívüli értékcsökkenést jelentett, ám igen valószínű, hogy ez az idén megtérül, hiszen a néhány héten belül ismét üzembe álló motorok garanciális javításáról már előrehaladott tárgyalások folynak. Ilyenformán az idén a tavalyi elmaradással azonos rendkívüli eredmény jelentkezik majd.
A várakozásoknak való tulajdonképpeni megfelelésre azonban alaposan rásegített több egyedi tétel is. A bevételek növekedéséhez ugyanis a cég energiafogyasztást ösztönző kampánya és a hálózati veszteség további leszorítása mellett komolyan hozzájárult a dél-magyarországi vásárlóerő és építési kedv növekedése, illetve az extrém időjárás is.
Ráadásul az augusztus elejétől életbe lépett tavalyi második hatósági áremeléssel sem kalkuláltak eredetileg - mondta el Lehoczki Gábor pénzügyi igazgató. Ez utóbbi 300 milliós többletbevételét - az eredmény kisimítására - előre hozott karbantartási munkákra fordították.
A cég 12-ről 16,3 milliárdosra növekvő hosszú lejáratú kötelezettségei a vezetők szerint még finanszírozható terhet jelentenek. Ugyanakkor a pénzügyi eredmény emiatt 500 millió forinttal romlott.
Az elnök erre az évre - a gázmotorok várható 300 milliós rendkívüli eredménye és részben már elvégzett karbantartás ellenére - változatlan eredményt várt, ugyanakkor úgy számolt, hogy a hálózati veszteséget csak 2-3 év alatt sikerülhet 10 százalékra apasztani. A beruházások az idei 12 milliárdos szintről 10 milliárdra fogyatkoznak, amelyet később fokozatosan emelni terveznek. Bár szerinte meg kellene duplázni a honi hálózatba fektetett tőkét, erre csak akkor kerülhet sor, ha a 2005-től életbe lépő új hatósági árak elismerik a szükséges mértéken felül eddig elvégzett beruházásokat is.
A piacon a folytatódó liberalizáció ellenére sem várnak komolyabb változásokat, s számításaik szerint az egyes
ügyfélcsoportok jövedelmezősége csak 4-5 év alatt egyenlítődhet ki.
A társaság gyorsjelentése külön kiemeli, hogy az osztalékfizetés alapját jelentő, magyar számviteli szabáloyk szerinti eredmény várhatóan nyolc százalékot meghaladó mértékben növekszik. A portfolio.hu elemzése szerint - amennyiben a cég tartja magát korábbi osztalékfizetési szokásaihoz, úgy a tavalyi év után fizetendő osztalék 1200 forint lehet.


