BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feljövőben az Uniqa Biztosító

Az idén 32 milliárd forintos díjbevétellel és 1,155 milliárd forintos adózás előtti eredménynyel számol az Uniqa Biztosító. A nem életbiztosítások terén a társaság egy-másfél éven belül akár a harmadik helyre is feljöhet a mostani ötödikről.

Az elmúlt év 812,8 millió forintos adózás előtti profitját követően - ami 25 százalékos növekedést jelent a 2002. évhez képest - az idén 1,155 milliárd forint szerepel az Uniqa Biztosító terveiben - hangsúlyozta Othmar Michl, a társaság vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján. Az úgynevezett eredménynövelő program keretében impozáns célszámokat fogalmaztak meg a jövőre nézve is: 2006-ig 2,5 milliárd forint feletti profittal számolnak. Ennek hátterében a nem élet üzletágban a biztosítástechnikai eredmény javítása, az informatikai és dologi költségek csökkentése és további produktivitásjavítás húzódik meg.

Az első negyedévben az Uniqa 8,416 milliárdos díjbevételt realizált. Ezen belül a nem életbiztosítások 9,47 százalékkal, 6,586 milliárd forintra nőttek az előző év hasonló időszakához képest. Ezzel sikerült megőrizni a 6,5 százalékos piaci részesedésüket - emelte ki Ertl Pál igazgatósági tag. Ez azért is fontos, mert a piac első hat szereplője 0-2,6 százalékig terjedően pozíciót veszített, amelynek hátterében a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacon bekövetkezett tavalyi mozgás - 200 000-en váltottak biztosítót - húzódott meg. Ezt a piaci helyzetet kihasználva Ertl Pál reálisnak tartja, hogy az Uniqa a jelenlegi ötödik helyéről egy-másfél éven belül a harmadik helyre jöjjön fel a nem élet ági biztosításokkal.

Az idén a gfb terén 5,275 milliárdos díjbevételről szól a terv a tavalyi 4,535 milliárdot követően, míg a cascónál 12,9 milliárdot irányoztak elő a bázisidőszak 12,621 milliárdjához képest.Az ipari vagyonbiztosítások terén a piaci bővülést segítheti, hogy 2-ről 12-13 milliárd forintra nőtt az Uniqánál a vállalási limit.

Az életbiztosításból az első negyedévben 1,830 milliárdos díjbevétel folyt be, ami stagnálást jelent a bázishoz képest.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.