BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javuló Danubius-eredmény

Javuló piaci környezetben közel 10 százalékos árbevétel-növekedést teljesített a Danubius Rt. az első negyedévben, az eredmény azonban kissé elmarad a várakozásoktól. A főbb bevételi források közül a gyógyászat mutat visszaesést.



A háborús előkészületekkel, SARS-járvánnyal, illetve az iraki háborúval sújtott tavalyi év után kedvező fordulatot vett a Danubius Hotels Rt. teljesítménye az idei első negyedévben. A vendégéjszakák száma Magyarországon ötödével emelkedett, amihez egy 24 százalékos bruttó szobaárbevétel-gyarapodás és 6 százalékponttal magasabb, 46 százalékos kapacitáskihasználtság párosult.

A társaság az első három hónapban mindezek hatására 7 milliárd forintos árbevételt ért el, ami 9,4 százalékkal magasabb a 2003 megfelelő időszakában mért adatnál. A fontosabb tételek közül a szobaárbevétel közel 20 százalékkal emelkedett, és jól teljesített a konferenciaturizmus is, gyógyászati célokra azonban 17 százalékkal kevesebbet költöttek a vendégek. A Danubius üzemi költségei ugyan a bevételeknél kisebb ütemben, 7,3 százalékkal növekedtek, ezen a szinten azonban a csoport továbbra is veszteséges volt: a negatívum 359 millió forint lett. Az adózás előtti eredmény sorában komoly javulást lehetett tapasztalni: 2,2 milliárd forintos veszteség után 892 milliós hiány keletkezett. Az Idegenforgalmi Világszervezet elemzése szerint az uniós csatlakozást követően nőhet a nyugat-európai országokat felkeresők száma, a fapados járatokkal azonban a hazai szállodákat felkereső új célcsoport jelenhet meg.

Az első negyedéves árbevétel-növekedés teljes egészében a magyar társaságoktól származik, a külföldi leányvállalatok közül egyedül a Sovata Szálloda tudott ehhez hozzájárulni 117 millió forintos árbevételével. A cseh és szlovák vállalatok együttes teljesítménye 225 millió forinttal maradt el a bázisidőszaki értékektől. A szlovák leány részesedése a csoport árbevételéből 19,1, a cseheké 12,4, a románé pedig 1,7 százalékos volt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.