BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfélszeres Zalakerámia-profit

A tavalyi teljesítmény közel felével, 270 millió forintra növelte adózott eredményét a Zalakerámia Rt. az idei első negyedévben. A cégcsoport valamennyi tagjának javuló teljesítménye mellett összesen 18,7 százalékos árbevétel-növekedést produkáltak, és ezzel az összesített értékesítés 2,05 milliárd forint volt.

A társaság az erősödő versenyhelyzet ellenére 17 százalékkal növelni tudta vezértermékéből, a burkolólapokból történő értékesítését. A kínai gyártók egyre intenzívebben támadják az európai piacot, a növekvő kínálat azonban különösen az alsó árszegmensben érezteti hatását (az első negyedévben 5-10 százalékos emelést tudott a cég végrehajtani).

Az értékesítés bővülését a csoport elsősorban az anyavállalat teljesítménynövekedésének köszönheti. Emelkedést mutatott a társaság által exportált burkolólapok mennyisége, illetve az ezen realizált árbevétel is. Ausztria továbbra is első helyen áll a felvevő országok között - részaránya 21,7 százalékos -, Csehország 19 százalékos teljesítményével a második helyig jutott. Különösen nagyok a csoport várakozásai az orosz piaccal szemben, jelenlegi részesedése a teljes exportból 15 százalékos.

Az SC Cesarom leányvállalat burkolólap-értékesítése teljes egészében Romániára koncentrálódik, a társaság teljes árbevétele az egy évvel korábbi 1,14 milliárd után 1,28 milliárd forint volt január-márciusban. A horvát leány Inker a termelését 24 százalékkal növelte az első három hónapban, belföldi értékesítése pedig 60 százalékos növekedést mutatott.

A bruttó fedezeti eredmény dinamikája az értékesítési költségek 21,5 százalékos növekedése mellett már csak 11 százalékos volt. (VG)



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.