BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordmértékű export segítette az Egist



Az Egis Rt. a várakozásoknak megfelelően 1,69 milliárd forintos nettó eredményt ért el január-márciusban, így az első féléves nettó nyeresége 3,28 milliárd forintra emelkedett, ami 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. (Az Egis üzleti évét októbertől számolja.) A gyógyszeripari cég megfelelő teljesítményét elsősorban rekordértékű exportjának köszönheti, amely a második negyedévben 52,1 millió dollár volt, 26 százalékkal magasabb a bázisnál - derült ki Marosffy László vezérigazgató-helyettes első félévi beszámolójából. Forintban az export 10,8 milliárdot tett ki, ami 15 százalékos növekedés.

Ugyanakkor a belföldi forgalom csupán 1 százalékkal tudott emelkedni 5,5 milliárd forintra. Ennek oka az volt, hogy a magyar kormány által április elsejére elrendelt 15 százalékos gyógyszerárcsökkentés hatására március közepétől leállt a gyógyszervásárlás a nagykereskedők részéről. Ezzel az volt a céljuk, hogy a készleteiket minimálisra csökkentsék, ezzel mérsékelve a készletátértékelésből eredő veszteséget. A márciusban kiesett 700 millió forintos forgalom viszont jelentkezett áprilisban, amikor is 2,9 milliárd forint értékben adott el gyógyszert az Egis - közölte a vezérigazgató-helyettes. A hatósági intézkedés azonban havonta 270 millió forintos veszteséget okoz a cégnek - tette hozzá.

A második negyedévben a belföldi forgalom mellett a dollár gyengülése okozott még jelentősebb gondot az Egis számára. Az egy évvel korábbi 227 forintos dollárárfolyamhoz képest, ugyanis ebben a negyedévben már csak 208 forintot ért egy dollár, ami nettó 500-600 millió forint kiesést jelentett a cégnek.

Az Egis második negyedévi közvetlen költségei az árbevétellel arányosan, 10 százalékkal nőttek, a közvetett költségek azonban 17 százalékkal lettek magasabbak. Az üzleti eredmény így lett 1,76 milliárd forint január-márciusban, ami 2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mivel azonban a pénzügyi eredmény 93 millió forintról 125 millió forintra emelkedett egy év alatt, így az adózás előtti eredmény már 2 százalékkal magasabb, 1,89 milliárd forint volt 2004 első három hónapjában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.