Júliustól igényelhetők az OTP Banknál a deviza alapú lakáshitelek, illetve a szabad felhasználású jelzáloghitelek - közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Lantos Csaba vezérigazgató-helyettes. A lakossági területért felelős vezető szerint nem véletlen, hogy az OTP a nagyobb bankok közül talán az utolsóként jelent meg ebben a szegmensben, hiszen a devizában történő eladósodás kockázatokat hordoz: ezzel együtt nem lehet kimaradni a versenyből, hiszen az a piaci részesedés elkerülhetetlen mérséklődéséhez vezetne. (Az OTP csoport közel 53 százalékos lakáshitel-piaci részesedéssel rendelkezik a hitelintézeti rendszeren belül, és ilyen típusú kölcsöneinek állománya áprilisban meghaladta a 870 milliárd forintot.)
Az OTP ezen a területen is átlátható és versenyképes kondíciókkal jelentkezik: a svájci frank alapú kölcsönhöz kínált 2,99 százalékos éves kamat - amely nem akciós jellegű - az egyik legjobb a piacon, és előnyt jelent a versenytársakhoz képest, hogy az OTP-nél a devizahiteleknél is megoldható a részfolyósítás - hangzott el a sajtótájékoztatón. A legnagyobb hazai hitelintézet emellett akciós elemet is beépített konstrukcióiba, hiszen augusztus végéig az értékbecslési díj felét is elengedi ügyfeleinek. (Ez a kedvezmény a forint alapú kölcsönökre is érvényes.) Az OTP szerint a deviza alapú kölcsönök elsősorban az állami támogatásos konstrukciókból kiszorult, vagy kiegészítő kölcsönt igénylő körnek jelenthetnek vonzó alternatívát, illetve azoknak a jelentős ingatlanvagyonnal rendelkező ügyfeleknek, akik nagyobb összegű, szabad felhasználású kölcsönhöz szeretnének jutni.
A hitelintézet két szolgáltatással egészítette ki OTPdirekt csomagját. A közelmúltban bevezetett mobil aláírás segítségével az ügyfél SMS-kód visszaküldésével erősítheti meg internetes úton indított tranzakcióit. A közeljövőben induló beszedéskontroll használatával pedig lehetőség nyílik arra, hogy az ügyfél engedélyezze a számlájáról végrehajtott fizetési megbízásokat. Az újdonságoktól az OTP azt várja, hogy az elektronikus banki műveletektől eddig biztonsági okokból ódzkodó ügyfelek is igénylik majd a szolgáltatásokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.