Enyhe esés jellemezte a főbb részvénypiacokat Európában: a CAC 40 0,4 százalékkal, az FTSE-100 0,1 százalékkal csökkent, míg a DAX stagnált tegnap. A rossz hangulatot elsősorban a Fed ma várható kamatemelése eredményezte. Az egyik legnagyobb kárvallott az Anglo American bányavállalat volt, az arany ára ugyanis a kamatemelés miatt várhatóan csökkenni fog. Vesztettek értékükből a technológiai szektor (Nokia) és a bankok (ABN Amro, Royal Bank of Scotland) papírjai is. Az autóipari részvények közül a DaimlerChrysler részvényei gyengültek számottevően, a GM ugyanis alacsony árbevétellel számol a közeljövőben. A Lufthansa viszont 3,1 százalékos emelkedésével a nap nyertesévé lépett elő, mivel kiderült, hogy a légitársaság egy egymilliárd eurós NATO-megrendelésre pályázna.
A Budapesti Értéktőzsdén optimista volt a hangulat: a BUX a napot 1,07 százalékos emelkedéssel, 11 588,86 ponton zárta. A részvények forgalma alacsony volt, mindössze 4,5 milliárd forint forintot tett ki. A kis kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,9 százalékkal, 1125,15 pontra nőtt. A vezető papírok közül egyedül a Richter gyengült, 0,2 százalékkal, 21 150 forintra. Szektortársa, az Egis ezzel szemben 1,1 százalékkal, 9400 forintra tornázta fel magát. Az OTP 1,6 százalékos emelkedéssel, 4245 forintra, a Mol 1,6 százalékkal, 8090 forintra, míg a Matáv 0,6 százalékkal, 826 forintra drágult. A Mol záróára mindössze 10 forinttal marad el a papír történelmi csúcsától. A nap nyertese az FHB volt, kurzusa 3,4 százalékkal, 8895 forintra emelkedett.
Amerikában optimista hangulat uralkodott, a gazdaság júniusi növekedése ugyanis várhatóan kétéves maximumnak felel majd meg. Mindez a Fed mai - várhatóan kamatemeléssel végződő - döntésének kedvezőtlen hatását is kompenzálta. Az indexnövekedést a technológiai papírok vezették, különösen az AMD és a Scientific Atlanta részvényei drágultak. A Washington Mutual ugyanakkor mintegy 8 százalékos esést mutatott, a Goldman Sachs elemzője ugyanis semlegesről eladásra minősítette le a társaság papírjait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.