A folytonosság fennmaradását és az átmeneti időszak mihamarabbi lezárását tartja kiemelkedő fontosságúnak a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) jelene szempontjából a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) - derül ki tegnap közzétett állásfoglalásukból. Ezen követelmények teljesítése a szövetség szerint nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a BÉT működése a tulajdonosváltás alatt, illetve azt követően is zavartalan maradjon.
A folytonosság szempontjából meghatározó kérdésnek tekinti a BSZSZ, hogy a BÉT által a korábbiakban követett stratégia irányvonalaiban a jövőben is fennmarad-e. A szövetség ugyanakkor bízik abban is, hogy az osztrák-magyar konzorcium többségi tulajdonába került magyar tőzsde a bécsi tőzsdével szorosabbra fűzött kapcsolatoknak köszönhetően a jövőben még inkább bekerülhet az európai vérkeringésbe. Ehhez a BSZSZ szerint az is szükséges, hogy a BÉT jelenlegi háromtagú igazgatósága mihamarabb kibővüljön, a tőzsde élére pedig egy, lehetőleg nemzetközi tapasztalatokat is szerzett magyar szakember kerüljön.
Mint ismeretes, a BÉT keddi közgyűlését követően a lemondások következtében, illetve új tagok választása híján az igazgatóságban már csak három személy maradt. A közgyűlést követő igazgatósági ülésen Szalay-Berzeviczy Attilát a testület a BÉT elnökének választotta, Cselovszki Róbert pedig a tavasszal visszállított alelnöki pozíciót tölti be.
A BSZSZ-nek tíz tagja van: soraiban találjuk többek között az OTP-t és a CIB Bankot, a Concorde-ot, de a HVB-t, az Erstét és a Raiffeisen Bankot is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.