Többségi tulajdoni hányadot szerzett a Danubius Hotels szállodalánc a budapesti Gundel étteremben, illetve annak érdekeltségeiben - tették közzé a felek tegnap. A szállodalánc első lépésként a Gundel 49 százalékát vásárolta meg a tulajdonos LL Partnerstől, majd a versenyhivatal engedélyét kérte további 17,6 százaléknyi részarány megvásárlásához. A Gundel étterem mellett a társaság ezzel a Bagolyvárban, egri és mádi borpincészetekben, valamint a Borvendéglőben, illetve a Gundel márkanév alatt készülő termékek forgalmazásában szerzett befolyást.
A most megszerzett társaságnak 2003-ban 1,3 milliárd forintos árbevétele volt, melyek 88 százaléka az éttermek üzemeltetéséből származott, fennmaradó része pedig termelői és kiskereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódott.
Az eladói oldalon álló LL Partners Ronald S. Lauder és George Lang révén 1992-ben nyitotta meg újra a Gundel éttermet: Lauder szerint a mostani együttműködés megfelelő alapokat nyújthat a további fejlődéshez. Az éttermeket és a többi üzletágat üzemeltető társaság igazgatója továbbra is Buday Gábor marad.
A győri termál- és élményfürdő üzemeltetése iránt is érdeklődik a Danubius: a jelenlegi üzemeltetővel konzorcium felállításáról tárgyal Bernard Schreier, a társaság főrészvényese. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.