BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A DSK dobta fel a piacot

Rosszul kezdték a hetet Európa főbb részvényindexei, a Merrill Lynch ugyanis leminősítette a félvezetőgyártókat. Ennek megfelelően a nap vesztese az Infineon volt, amely a német börzén mintegy három százalékot vesztett értékéből. Gyengén muzsikáltak az autószektor képviselői is a Financial Times Deutschland cikke miatt. A lap szerint a Volkswagen és a DaimlerChrysler termelése a bérviták következtében kevesebb lesz a vártnál az első fél évben. Az olajipari részvények - élükön a BP-vel és a Totallal - a nyersolajár immáron két napja tartó zuhanása miatt gyengültek. A befektetők hangulatát egyre jobban befolyásolják a soron következő gyorsjelentések. A Philips ma, a Sony-Ericsson és a Nokia pedig csütörtökön teszi közzé féléves eredményét.

Tombolt a nyár a Budapesti Értéktőzsdén, a részvényforgalom ugyanis tegnap mindössze 3,8 milliárd forintot tett ki. A BUX 0,1 százalékkal erősödve, 11 504,81 ponton fejezte be a kereskedést, míg a BUMIX 1106,57 ponton zárt, amely stagnálást jelent az előző hét záróértékéhez képest. A nap nyertese a forgalom mintegy háromnegyedét generáló OTP volt, amely 1,2 százalékkal, 4200 forintra drágult. A forgalom jelentős részét is a bankpapír adta, 2,7 milliárd forinttal. Az apátiához képest jó teljesítmény mögött a bank leányvállalata, a DSK kiváló féléves eredménye húzódik. A Mol szerény mértékben, 0,5 százalékkal, 8495 forintra hízott, míg a Matáv 1 százalékkal, 827 forintra gyengült. A nap vesztese a Richter volt, amelynek értéke már csak 19 000 forint az 1,4 százalékos árfolyamcsökkenés nyomán. A kisebb papírok közül a Danubius annak ellenére esett 2,3 százalékot, hogy a K&H Equities felminősítette a papírt.

Enyhe mínuszban nyitott a Dow Jones, az indexet itt is a Merrill Lynch által leminősített technológiai szektor fogta vissza. A csökkenést így az Intel vezette, a gyorsjelentését lapzártánk után közlő félvezetőgyártó nyeresége a befektetési bank szerint ugyanis a vártnál rosszabb lesz. A leminősítés hatására a Texas Instruments és az Nvidia is gyengült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.