BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi terjeszkedésben gondolkodik a Fotex-leány

A Fotex Első Amerikai-Magyar Fotószolgáltatási Rt. több mint 100 magyarországi optikai üzletet működtető leányvállalata, az F-O Optika Fotó Kft. két, a Carrefour SA cseh és lengyel

leányvállalata által üzemeltetett optikai hálózatot vásárolt meg - adta hírül múlt pénteki közleményében a társaság. A Fotex egyébként az elmúlt hét második felében igen komoly áremelkedést produkált, s csütörtök-pénteken több mint 16 százalékkal erősödött a kurzusa.

A két hálózat - ami korábban a L'Optique Carrefour márkanév alatt működött - 13 lengyel és 9 cseh üzletet foglal magában. A két optikai üzletlánc értékesítése egyébként megfelel a Carrefour SA nemzetközi stratégiájának, mely szerint a jövőben a fő tevékenységnek számító hipermarket-hálózatra kívánnak koncentrálni. A két, együttesen 120 főt foglalkoztató optikai hálózat 2003. évi forgalma megközelítette az ötmillió eurót. A lengyel hálózat átvételére a lengyel verseny- és fogyasztóvédelmi hivatal engedélyének kiadását követően kerül sor.

A fenti akvizíció az első jelentős lépést jelenti a nemzetközi piacon a Fotex csoport valamely tagvállalata részéről - mutat rá a társaság. A Fotex-Ofotért egy közép-európai országokat átfogó, meghatározó piaci részesedésű üzlethálózat megépítésére tett első lépésnek tekinti a két optikai lánc megvásárlását, amit egy gyors ütemű bolthálózat-fejlesztés, illetve újabb akvizíciók követhetnek.

A Fotex Rt.-vel kapcsolatos az a hír is, hogy Sárközy Tamás július 1-jével lemondott fel-ügyelőbizottsági tagságáról, amit egyéb megbízatásából eredő összeférhetetlenséggel indokolt. A társaság fb-je ennek következtében három taggal működik tovább. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.