Csökkenéssel kezdték a hetet Európa főbb részvényindexei, elsősorban a Bayer és az élelmiszer-ipari cégek jóvoltából. A második legnagyobb európai gyógyszergyártó, a Bayer közel 2 százalékot esett a német börzén, miután bejelentette, hogy 2,38 milliárd euróért megvásárolja Svájc második számú gyógyszeripari cégének, a Roche-nak a nem vényköteles gyógyszereket gyártó egységeit. A Nestlé és az Unilever pedig azután veszített jelentősen értékéből, hogy az Egyesült Államok első számú élelmiszer-ipari cége, a Kraft Foods a magasabb költségekre hivatkozva csökkentette profitvárakozását a harmadik negyedévre vonatkozóan.
Érdektelenség jellemezte a Budapesti Értéktőzsdét a hét első napján, a részvényforgalom mindössze 2,7 milliárd forintot tett ki. Az apatikus hangulatot jól tükrözi, hogy csupán hét részvény esetében kereskedtek a brókerek 10 millió forintnál nagyobb értékben. A BUX sem mozdult el jelentősen, a 11 482,27 pontos záró ár 0,46 százalékos csökkenésnek felel meg. Hasonló mértékben, 0,47 százalékban mérséklődött a kis kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX is. A vezető papírok vegyesen zárták a napot. Az OTP és Mol gyengült, míg a Matáv és a Richter erősödött. Az egyes számú bankpapír árfolyamának 1,4 százalékos - 4255 forintra - csökkenése negatív korrekciót jelent az elmúlt hét szárnyalását követően. A Richter múlt heti teljesítményét kismértékben javítva, 0,7 százalékkal, 18 755 forintra drágult. A Mol 0,7 százalékkal, 8195 forintra morzsolódott le, míg a Matáv 0,7 százalékkal, 852 forintra hízott.
Enyhe mínuszban tartózkodtak lapzártánkkor az indexek az Egyesült Államokban. A 3M a Dow Jones komponenseként 4 százalékot meghaladó mínuszban volt, a számítógépes kellékeket gyártó cég ugyanis a vártnál alacsonyabb bevételt publikált az elmúlt negyedévéről. Nem így a Mattel és a Black & Decker, mind a játékkészítő, mind pedig a háztartásigép-gyártó társaság ugyanis a várakozásokat meghaladó profitnövekedésről számolt be.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.