Röviden
Likvid lett az AH és a Démász
A 2004 második negyedévi forgalmi adatai alapján az OTP Bank, a Mol, a Richter Gedeon, a Matáv, az Egis és az FHB mellett a Démász és az Antenna Hungária (AH) részvényeit is a megfelelő likviditású értékpapírok listájára tette a Budapesti Értéktőzsde. Likvidnek az a papír tekinthető, amelynek az utolsó naptári negyedévben mért napi átlagos forgalma meghaladja a 100 millió forintot. Ez pedig azt jelenti: a befektetési alapok portfóliójában nagyobb arányban (legfeljebb 15 százalék erejéig) kaphatnak helyet ezen részvények. (VG)
Az FHB a BLB-t és a DZ Bankot választotta
Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. a Bayerische Landesbankot (BLB) és a DZ Bankot jelölte ki vezető szervezőnek az első közvetlen euróban denominált, 100 millió eurós, ötéves futamidejű kötvénykibocsátásához, amely az európai középtávú kibocsátási program (EMTN) program keretében valósul meg - adták hírül online híradások. (VG)
Az AH nem vett részt a Vodafone-tőkeemelésben
A Vodafone Magyarország Rt. 2004. június 28-i közgyűlése 27,8 milliárd forintos alaptőke-emelést fogadott el új részvények zártkörű kibocsátásával. Az Antenna Hungária Rt. az alaptőke-emelés mellett szavazott, de abban nem vett részt, a részvényeket kizárólag a Vodafone International Holdings BV jegyezte le - adta hírül múlt pénteken a műsorszóró társaság a BÉT honlapján. Az AH tulajdonrésze az alaptőke-emelést követően tíz százalékra csökken a Vodafone Magyarország Rt.-ben. (VG)
Napirenden a Zalakerámia-dematerializáció
Két napirendi pontban több alapszabályi pont módosításáról is szavazni készül a Zalakerámia Rt. július 23-ai rendkívüli közgyűlése. A társaság fióktelepeit és tevékenységi körét szabályozó pontok mellett az osztalékra és az alaptőke emelésének szabályaira vonatkozó, illetve a közgyűlés hatáskörét rögzítő pontok felülvizsgálatára is sor kerül. A közgyűlés szavazni fog a társaság részvényeinek dematerializálásáról is. (VG)


