BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb akció az OTP Banknál

Attraktív hozamot realizálhatnak mindazok, akik a mától egy hónapig tartó akció során kéthavi lekötésről rendelkeznek lakossági folyószámlájukon - közölte lapunkkal Hegedűs Éva, az OTP Bank ügyvezető igazgatója. A legnagyobb hazai bank változatlanul fenntartja konzervatív árazási politikáját, de a tervek szerint a későbbiekben is rendre megjelenik olyan eseti megtakarítási módozatokkal, amelyekre érdemes odafigyelni - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A mától induló akció során a lakossági folyószámlán, fix kamatozással két hónapra lekötött betétek után - összegtől függően - 9-11 százalékos, éves kamatot térít a legnagyobb hazai bank. Ez egymillió forint alatti összegnél 175, míg az 1 millió és 2,5 millió forint közötti sávban 200 bázispontos pluszt jelent: a 2,5 és 5 millió forint közötti lekötés 75, az ötmillió feletti pedig 50 bázispontos többletet eredményez - emelte ki Hegedűs Éva.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az OTP Bank július 12-től új kamatsávot vezet be a lakossági és az elektronikus megtakarítási számlákon. (Ezek a banki instrumentumok a nagyobb összegű megtakarítások kezelésére szolgálnak: az elhelyezett összegek látra szólóan, sávosan kamatoznak.) Az eddigi három sáv kiegészül egy negyedik, 30 millió forint felettivel, amelyhez 10,75 százalékos, látra szóló éves kamat társul.

Hegedűs Éva lapunk érdeklődésére közölte: az akciók hatása az állományi adatokban is jól tükröződik, hiszen a lakossági folyószámlabetét-állomány 2004 első negyedévének végére 1025,9 milliárd forintra növekedett az egy évvel korábbi 837,5 milliárdról, amely 22,5 százalékos bővülésnek felel meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.