A gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve hagyta változatlanul a jegybanki alapkamatláb 11,50 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa. Az utóbbi hetek makrogazdasági adatai ugyanis nem módosították alapvetően az inflációs pályáról és a gazdasági egyensúlyról korábban alkotott megítélést - szögezi le a jegybanktanács közleménye, amelyet hétfői ülésük után adtak ki. Ez alapján az előző ülés helyzetértékelésével összhangban a tanács tagjai úgy ítélik meg: továbbra is óvatos monetáris politikára van szükség ahhoz, hogy 2005 végére elérhető legyen a 4 százalékos infláció. A külső egyensúlyi kockázatok mellett a forintbefektetésektől elvárt hozamot az is magasan tartja, hogy az állami költségvetés eddigi alakulásáról rendelkezésre álló adatok nem csökkentették a bizonytalanságot, miszerint az idei költségvetési hiánycél további intézkedések nélkül tartható - áll a jegybanki testület állásfoglalásában.
Mindez megegyezik az elemzők várakozásaival, hogy a jegybanktanács a makrogazdasági adatokra és azon belül is a költségvetés bizonytalan helyzetére tekintettel nem emel kamatot a viszonylag erős forint és a magas kamatszint ellenére (VG., 2004 július 16., 14. oldal).
A makroadatok közül egyébként a tanács kedvezően értékelte, hogy júniusban mind a maginfláció, mind pedig a teljes fogyasztóiár-index kismértékben ugyan, de csökkent. A második negyedév egészét tekintve viszont a maginfláció lényegében megegyezett a jegybank várakozásaival, míg a teljes fogyasztóiár-index a feldolgozatlan élelmiszerek dinamikus áremelkedése miatt némileg meghaladta a korábban vártat. Ráadásul megítélésük szerint fennáll a kockázata annak, hogy a bérnövekedés ütemének mérséklődése elmarad a korábban feltételezettől.
Az elmúlt időszakban közzétett adatok megerősítették viszont azt is, hogy kedvező irányba változik a gazdasági növekedés szerkezete. A belföldi fogyasztás helyett ugyanis egyre inkább az export és a beruházások bővülése áll a gazdasági növekedés hátterében, ráadásul emelkedtek a háztartások nettó pénzügyi megtakarításai is.
A monetáris tanács megítélése szerint a májusi külkereskedelmi adatok visszaigazolták, hogy az import március-áprilisi növekedésében részben átmeneti tényezők játszottak szerepet. Mivel az erős importkereslet a magas beruházási aktivitással is összefüggésbe hozható, ezért egyelőre nehéz megítélni, hogy a külső egyensúlyhiány 2004-re várt mérséklődése milyen ütemben, illetve milyen mértékben következik be - áll a közleményben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.