BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb történelmi csúcson a Mol

Európában enyhe emelkedést mutattak a főbb részvényindexek. Az optimizmust még a Bank of England 25 bázispontos kamatemelése sem törte meg, igaz, az Európai Központi Bank nem változtatta meg a benchmarkot. Javította a befektetők hangulatát, hogy az USA-ban a friss munkanélküliek száma csökkent a múlt héten. Vállalati szinten a pénzügyi szektor teljesített a legjobban, ezen belül is az ING és a Barclay emelhető ki. A holland biztosító 2,9 százalékkal, a brit bank pedig 2,4 százalékkal drágult a vártnál nagyobb második negyedéves profitnak köszönhetően. A TUI 3,3 százalékot szedett magára, Európa legnagyobb utazási irodája ugyanis bővülő profitot vár ebben az évben a német és a brit turisták nagyobb aktivitása miatt.

A hazai részvénypiacon kisebb esést produkált a BUX, értéke 0,65 százalékkal, 11 577,31 pontra csökkent. A midcap index, a BUMIX ezzel szemben 120,45 pontra emelkedett, igaz, ez mindössze 0,05 százalékos változásnak felel meg. A részvényforgalom némileg meghaladta az ilyenkor megszokott átlagot, közel hétmilliárd forintot tett ki. A vezető részvények vegyesen zártak, a nap vesztese a Richter volt. A gyógyszeripari részvény árfolyama 3,1 százalékkal, 19 800 forintra esett vissza, de gyengült a szektor másik papírja, az Egis is, miután kurzusa 1,7 százalékkal, 8750 forintra morzsolódott le. A Mol tovább folytatta szárnyalását, 0,5 százalékos drágulásának köszönhetően 8635 forintra módosult az értéke, amely újabb történelmi csúcsot jelent. Nem szakadt meg az OTP rossz sorozata sem; a papír 1,2 százalékos csökkenést követően 4150 forinton zárt. A Matáv 0,4 százalékkal drágult, így 829 forintot ért a nap végén. A kisebb papírok közül az FHB szerepelt jól, miután értéke 1,7 százalékkal, 8600 forintra emelkedett, és ezzel a nap nyertese is lett.

Az amerikai színtéren kisebbfajta pesszimizmus volt érezhető, az indexek enyhén negatívba fordultak. A hanyatlást a lehangoló júliusi kiskereskedelmi eladásokkal lehet magyarázni, a 3,3 százalékos bővülés ugyanis az idén az eddigi második leggyengébb adat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.