BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már megint csúcson a BUX

Európában kisebb mértékű emelkedéssel zártak a főbb részvényindexek. A kereskedés hangulatát döntően befolyásolta a tovább erősödő olajár, illetve az alapanyagok iránti dinamikusan bővülő kereslet. Szektorszinten az alapanyag-ipari ágazat teljesített a legjobban, miután a BHP Billiton 3,2 milliárd dolláros megrendelést kapott, amelynek keretében vasércet és acélt értékesíthet Kínának. A társaság papírjai 5,4 százalékkal drágultak, míg szektortársai közül a Rio Tinto 3,5, az Anglo American pedig 2,8 százalékot szedett magára.

Szerény érdeklődéssel övezve emelkedett a hazai benchmark is, ez is elég volt azonban az újabb történelmi csúcs eléréséhez. A BUX a napot 0,65 százalékos emelkedés után, 12 441,42 ponton zárta, 5,1 milliárd forint forgalom mellett. A blue-chipek árfolyamai drágultak, kivéve a Molt, amelynek 9525 forintos záróára 0,5 százalékos lemorzsolódást jelent. A legjobb teljesítményt a Richter nyújtotta 2,3 százalékos árfolyam-emelkedésével, a Matáv egy, míg az OTP 0,65 százalékkal erősödött. Az Antenna piacán továbbra is relatíve élénk volt a kereskedés, bár az árfolyam csak kismértékben változott - 0,4 százalékkal, 3670 forintra csökkent. Szintén népszerűek voltak a BorsodChem részvényei, ezt mutatja 200 millió forint feletti napi forgalmuk. A BUMIX 0,23-dal, 1154 pontra emelkedett.

Amerikai színtéren a főbb mutatók enyhe emelkedést mutattak. Némi pesszimizmust hozott a piacra, hogy a Conference Board által közzétett legfrissebb adatok szerint szeptemberben a várt 100 pontra való emelkedéssel szemben 96,8 pontra esett vissza a fogyasztói bizalmi index az Egyesült Államokban. Az energiaipari szektor azonban itt is a nyertes oldalon állt az olajárak emelkedésének köszönhetően. Különösen a Valero Energy drágult - az S&P komponensei közül a leginkább -, miután az olajtársaság a finomítói árrés emelkedésére hivatkozva a vártnál jobb harmadik negyedéves nyereséget jelzett előre. A Credit Suisse által meghatározott magas célárfolyam hatására a Google részvényei közel három százalékkal erősödtek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.