Európában stagnálás körül zártak a főbb értéktőzsdék - londoni, párizsi, frankfurti - részvényindexei. A nyertes oldalon a biztosítók álltak, amelyek árfolyam-emelkedését egyfelől Svájc legnagyobb életbiztosítója, a Swiss Life vártnál nagyobb első féléves profitja váltotta ki. Másrészt pedig kiderült, hogy a Frances hurrikán miatti kárigények elmaradhatnak a várakozásoktól. A nap vesztesei a közszolgáltatók voltak, mivel a WestLB elemzője csökkentésre ajánlotta a szektor papírjait a portfólión belül.
A káprázatos hétkezdést követően megtorpant a Budapesti Értéktőzsde részvényindexének emelkedése. A BUX tegnap 7,3 milliárd forintos forgalom mellett, 1,25 százalékos csökkenéssel, 12 203,65 ponton fejezte be a kereskedést. Az index lemorzsolódásában minden bizonnyal szerepet játszott a Standard and Poor's londoni hitelminősítő intézet állásfoglalása, miszerint romolhat Magyarország forintban jegyzett adósságának megítélése, ha az ország pénzügyi helyzetében nem következik be változás.
A vezető papírok mindegyike gyengült a nap folyamán. Különösen a Richter 2,2 százalékos árfolyamesése mondható jelentősnek, amelynek révén a gyógyszeripari részvény ismét csak 22 ezer forintot ér. Jócskán vesztett értékéből a hétfői napot történelmi csúcson záró OTP is, árfolyama 1,5 százalékkal morzsolódott le, és végül 4500 forinton zárt. Nem büszkélkedhet a Matáv sem, hiszen a részvény 1,8 százalékos zuhanás után már csak 815 forintot ért. A Mol viszonylag kisebb, 0,1 százalékos veszteséggel úszta meg a besszt, kurzusa így a nap végén 8990 forinton állt.
A közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX 0,59 százalékot csökkent, és 1140,26 ponton zárt. A BorsodChem tovább folytatta hétfői zuhanását, a fő tulajdonos vélt részvényeladásainak meg a pesszimista hangulatnak köszönhetően már csak 2450 forintot ért a papír a kereskedés végén, az előző napi záróértékéhez képest 3,8 százalékkal kevesebbet.
Amerikában pozitív tartományban tartózkodtak a részvényindexek lapzártánkkor. Az emelkedés egyértelműen az olajár csökkenésének számlájára írható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.