Az árfolyamnyereség-adó fékezi a növekedést

A tőkejövedelmek, így a kamat, az osztalék vagy az árfolyamnyereség keresetektől eltérő adóztatása olyan adózási alapelvek, mint az igazságosság vagy a teherviselő képesség szerinti hozzájárulás, nem magyarázható. Látni kell azonban, hogy a legtöbb befektető egyben munkajövedelemmel is rendelkezik, s megtakarításaikat már egyszer adózott pénzből képzik, vagyis itt egyfajta kettős adóztatásról van szó. A leggyakrabban mégis közgazdasági megfontolásokkal szokás az eltérő, rendszerint érezhetően alacsonyabb elvonást magyarázni. A kisebb kulcs az inflációs hatást igyekszik ellensúlyozni, ugyanis a munkabéreknél jóval kevésbé és lassabban érvényesíthető a hozamokban a pénzromlás okozta kár. A másik érv szerint a tőkebefektetés sokkal kockázatosabb, mint a munkaviszony, így a nagyobb bizonytalanság magasabb hozamot indokol. A harmadik, a kormányok által érthető okokból kevésbé propagált érv az, hogy a tőkejövedelmek sokkal mobilabbak a kereseteknél, így ezeknél jobban érvényesül az államok közti adóverseny is. Mindezeket is felülmúlja azonban a praktikussági szempont, hiszen az egykulcsos rendszer sokkal átláthatóbb és egyszerűbb. Emellett gazdaságpolitikai érvek is a tőkejövedelmek alacsonyan tartása mellett szólnak. Az alacsonyabb adókulcs ugyanis csökkenti a befektetők által elvárt hozamot, az pedig olcsóbbá teszi a tőkét a vállalatoknak, s ezzel gyorsíthatja a gazdasági növekedést. Így nem csoda, hogy Mexikó, Új-Zéland vagy Hongkong egyáltalán nem adóztatja ezeket a bevételeket, míg Tajvanban a helyi vállalatok részvényei, Kínában és Dél-Koreában pedig a tőzsdei papírok jelentenek kivételt.

Ugyancsak a növekedés ösztönző hatása a fő magyarázata annak, hogy az utóbbi években a nagy nyugati országok a különféle tőkejövedelmekre, különösen a tartós befektetések árfolyamnyereségére kivetett adók mértékét sorra csökkentették. Kanada 2000-ben a tőkejövedelmek adóköteles részét 75-ről 50 százalékra csökkentette, és tavaly az ezen bevételeket szövetségi és állami szinten is megadóztató Egyesült Államok is mérsékelte kulcsait.

A különböző tőkejövedelmeket általában kétféle módon csoportosítják a mai adórendszerek. Az egyik felfogás szerint a hoszszú távú, legalább egy-másfél éves invesztíciókra - azok ösztönzése érdekében - alacsonyabb kulcs vonatkozik, míg a rövidebb tartási periódusban elért haszonból nagyobb az elvonás. A másik - például Hollandiában használt - megkülönböztetés a megszerzett tulajdonhányad mértéke alapján tesz különbséget, alacsonyabb sarccal ösztönözve a nagyobb arányú részesedéseket. (Ezen megközelítés ellen szól, hogy a kötvényportfóliókat jobban sújtja.)

A holland CPB friss elemzése szerint az utóbbi években három nemzetközi trend figyelhető meg a tőkejövedelmek európai adóztatásánál. A fix adókulcsok mérséklődnek, ám ugyanez a tőkejövedelmek összesített effektív adóterhelésére már nem feltétlenül igaz, miután az adó alá vont jövedelmek köre szélesedett. Maguk az adórendszerek egyre különbözőbbek lettek, s a kamat-, osztalék- és árfolyamnyereség adta jövedelmeket is mind eltérőbben kezelik az egyes nemzeti rendszerek.

Belgium volt 1984-ben az első európai ország, amely a bér- és a tőkejellegű jövedelmeket különbözőképpen kezdte adóztatni, ám ebben a rendszerben a szétválasztás még csak opcionális volt.

A kilencvenes évek elejétől a skandináv országok vezették be a kötelező csoportosítást, kivonva ezzel a rendkívül progresszív személyi jövedelemadó-kulcsok alól a befektetések immár egyetlen fix rátával adózó hozamát. Ez utóbbiak nemcsak az árfolyamnyereséget, osztalékot és kamatokat tartalmazzák, hanem a bérleti díjakat is.

Norvégiában mindkét jövedelemtípus előbb 28 százalékos fix kulccsal adózik, majd a munkajövedelemből további progreszszív adót vonnak le. Finnországban és Norvégiában egyébként sincs megkülönböztetés a befektetők személye alapján: a vállalatok és a magánszemélyek nyereségük után egyaránt 29, illetve 28 százalékot fizetnek.

Svédország és Ausztria is ugyanezt a modellt követi: a tőkejövedelmek egységes kulccsal, míg az egyéb bevételek progresszíven adóznak.

Hollandiában 2001 óta három kategóriás rendszer él. E szerint a munkajövedelmektől eltérően az adóbevételeket szétválasztják a 5 százaléknál nagyobb részesedésekből származókra és annál kisebbekre. A nagyobb részeknél az árfolyamnyereség és osztalék után 25 százalékos adó fizetendő, igaz, az alapból a felmerülő költségek levonhatók, de az árfolyamveszteség nem. Ha viszont a költségek meghaladnák a nyereséget, és negatív kötelezettség keletkezne, azt három esztendőn át lehet görgetni. A kisebb arányú befektetéseket 30 százalékos állami sarc sújtja. Ez valójában egyfajta vagyonadó (annak eltörlésével együtt vezették be), hiszen nem a konkrét hozamot vizsgálja, hanem a befektetések értékének 4 százalékát tekinti adóalapnak, amiből egyedülállóknál 17,6, házaspároknál 35,2 ezer euró levonható. A vagyonelemek értéke csökkenthető a hitelek összegével, de semmiféle egyéb költség nem számolható el. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a korábbi 0,7 százalékos vagyonadót 1,2 százalékos kulcs váltotta fel. Az emelésen túl komoly változás, hogy az új rendszerben a korábban adómentes kamatok, osztalékok és az árfolyamnyereség is ezzel a kulccsal adózik.

Az Egyesült Államokban rövid és hosszú távú befektetéseket különböztetnek meg. Az adóalap kiszámításakor a realizált árfolyamveszteség a nyereséggel szemben elszámolható. Ez magyarázza a tőzsdék klasszikus év végi és januári anomáliáit: a decemberben veszteségesnek mutatkozó papíroktól az amerikaiak megszabadulnak, majd a következő esztendő elején visszavásárolják korábbi befektetéseiket. 2003-ban az éven túl megtartott befektetések hozamaira kivetett sarcot 15-ről 5 százalékra mérsékelték a két legalacsonyabb személyi jövedelemadó-kulcs alá tartozók számára, ám ez a kivételezés 2013-ban megszűnik, s a teher a másoknál szokásos 20 százalékra emelkedik.

Nemzetközi összehasonlításban így az itthon januártól 0-ról 25 százalékra felkúszó árfolyamnyereség-adó magasnak számít. Különösen feltűnő az eltérés a gazdasági fejlődést ösztönözni kívánó államok adómértékénél, s gyakorlatilag hazánk az egyetlen ország, ahol az utóbbi esztendőkben adóemelés következett be.