Egy éjszakába nyúló, közel tizenkét órán át tartó vitát követően döntésre jutott a milánói városvezetés, és engedélyt adott annak a földterületnek az eladására, amelyen a legendás San Siro stadion áll, így hamarosan megkezdődhet az egy híján száz esztendős aréna bontása, hogy aztán egy új, a mai kornak megfelelő, minden igényt kielégítő létesítmény épülhessen a helyére – adta hírül kedden az Euronews.
A földterületet körülbelül 197 millió euróért értékesíthetik az egyesületek, amelyek előzetesen azt is komolyan fontolóra vették, hogy amennyiben nem kapják meg az engedélyeket, úgy a városon kívül építik fel az új stadionjukat.
Az érintett földterület adásvételét november 10-e előtt le kell bonyolítani, mivel a San Siro második szintje akkorra éri el a 70 éves kort, onnantól pedig műemléknek számít, és igen nehézkessé, szinte lehetetlenné válik a lebontása. A tervek szerint egyébként a jelenlegi arénát nagyjából 90 százalékig rombolják majd le, pont az említett második szintből hagynak meg egy darabot az utókornak műemlékként
Az ikonikus stadion egyaránt otthona az olasz labdarúgás két óriásklubjának, az előző BL-szezonban döntőig menetelő Internazionalénak és az AC Milannak, a két egyesület közösen építi majd fel a San Siro utódját is, amely az előzetes elképzelések szerint 71 500 fő befogadására lesz alkalmas.
Az új létesítmény összesen 1,2 milliárd euróból készülhet el, a beruházás keretében a teljes környék megújul, körülbelül 281 ezer négyzetméteren végeznek különböző felújítási-építési munkákat.
Az aréna megtervezésével a Manchester United új gigastadionjának terveit is készítő Foster + Partnerst és a Manica építészirodát bízták meg még a múlt hét folyamán, amikor a város vezetői jóváhagyták az előzetes engedélyeket a földeladásra és az építkezésre.
Az új milánói stadion a tervek alapján 2032-re készülhet el, abban az évben társrendezője lesz a labdarúgó Európa-bajnokságnak, Törökországgal közösen. Azt, hogy a bontás, és aztán majd az építkezés pontosan mikor kezdődhet el, egyelőre nem tudni, a februári téli olimpia és a márciusi téli paralimpia nyitóünnepségét a San Siróban tartják, így addig biztosan nem nyúlnak az épülethez.
A San Siro a futballtörténelem egyik leghíresebb stadionja, amelyet 1925 decemberében kezdtek el építeni és 1926 decemberében avattak fel mindjárt egy városi derbivel, ahol az Inter 35 ezer néző előtt 6-3-ra verte a Milant. Az arénát az 50-es években már 60 ezresre bővítették, érdekesség, hogy 1956 decemberében itt verte meg 2-1-re a többek közt Bozsikot, Czibort, Kocsist és Puskást is a soraiban tudó Honvéd Puskás duplájával 2-1-re az akkor olasz bajnoki éllovas AC Milant.
A stadionban az utolsó nagyobb felújítási munkálatokat a 80-as évek végén, az 1990-es olaszországi világbajnokságra készülve hajtották végre mintegy 60 millió dollárból: ekkor 85 ezer fősre bővült a létesítmény befogadóképessége és tető is épült rá.
A San Siro az elmúlt évtizedek során számos rangos nemzetközi mérkőzésnek adott otthont, az 1934-es vb-n három, az 1990-es mundialon pedig hat meccset rendeztek az arénában, utóbbi torna nyitóünnepségére is itt került sor. Az 1980-as Európa-bajnokság három találkozóját bonyolították le a stadionban, emellett pedig kétszer a Bajnokcsapatok Európa Kupájának (1965-ben és 1970-ben), kétszer pedig a Bajnokok Ligájának a döntőjét (2001-ben és 2016-ban) is a San Siróban rendezték.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.