BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúcsra emelte a Mol a BUX-ot

Európában enyhén emelkedtek a fő részvénypiacok indexei elsősorban az olajipari részvényeknek (BP, OMV) köszönhetően, amelyek a magas olajárak miatt értékelődtek fel. A gyógyszergyártók viszont visszafogták a mutatók emelkedését, hiszen bizonyítaniuk kell, hogy egyes hatóanyagaik nem hordoznak hasonló kockázatokat, mint az amerikai Pfizernek a forgalomból nemrég kivont fájdalomcsillapítója, a Vioxx.

Optimista hangulatú hetet zárhatott a Budapesti Értéktőzsde. Fő részvényindexe, a BUX sorozatos rekorddöntögetés után végül is 3,39 százalékkal, 12 954,69 pontra emelkedett egy hét alatt. A legmagasabb záró érték csütörtökön volt, ekkor 12 993,61 pontig kúszott fel az index. Pénteken ugyan korrigált a mutató, napközben viszont többször is 13 ezer pont fölött járt. A részvénypiaci forgalom 56,42 milliárd forintot tett ki, 3,43 milliárd forinttal többet, mint egy héttel korábban.

A vezető papírok közül a Mol vitte a prímet, árfolyama egy hét alatt 10,83 százalékkal, 10 695 forintra emelkedett. Ráadásul az összforgalom 41,69 százalékát az olajipari részvénnyel bonyolították. A szakértők a papír drágulását a magas olajárak hatásával, illetve a kedvező iparági környezettel magyarázzák. Több nagy külföldi kereskedőház vételre ajánlotta a Molt, mivel felfelé módosították a célárát. A többi blue-chip értéke emelkedett ugyan, a bővülés mértéke azonban nem volt túl jelentős. A Matáv 0,86 százalékkal, 825 forintra, a Richter 0,42 százalékkal, 23 700 forintra, míg az OTP 0,20 százalékkal, 4449 forintra drágult. Jól szerepelt viszont a második számú bankpapír, az FHB, amelynek kurzusa 7,94 százalékkal, 10 200 forintra nőtt. A hét nyertese a Danubius volt, miután árfolyama 18,07 százalékkal, 5195 forintra emelkedett fel, a hét vesztese pedig a NABI lett.

Az amerikai színtéren gyengültek a főbb mutatók, miután az új munkahelyek számának csökkenéséről szóló jelentés, a mérséklődő szolgáltatási index, valamint a rekordmagasságokba dráguló nyersolaj aggodalommal töltötte el a befektetőket az USA gazdasági növekedése iránt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.