Korrekcióval reagált a forint árfolyama tegnap a hétfői heves erősödésre: az euró jegyzése a nap végére ismét 244,00 forint fölé emelkedett. A délutáni jegyzés 244,30/244,40 forint volt, ami jó fél forinttal magasabb az egy nappal korábbi 243,80 forintos kurzusnál. A nap végi forintpozíció 16 bázispontos gyengülést követően 13,46 százalék volt.

A kereskedők szerint átlagos volt a forgalom kedden a bankközi piacon, a sávszél elérését jelző jóslatok egyelőre nem váltak valóra. A kereskedést egyértelműen a kamatcsökkentési várakozások irányítják, melyek alapján a jövő hét elején az sem kizárható, hogy egy számjegyűre csökken az irányadó kamatszint. A piac korábban 50 bázispontos csökkentést árazott, ez a szint azonban mára túlhaladottá vált. A héten fontos szerepet játszhatnak majd az aukciók a forint árfolyam alakulásában, likviditás bőven van a piacon.

Nem egész fél forintot tudott csak erősödni a dollár a forinttal szemben a hazai bankközi devizapiacon: az árfolyam 188,00 forint után 188,30/188,50 forintra változott. A trend egyelőre tartós dollárgyengeség irányában mutat, változásra nincs kilátás.

Kamatcsökkentésre számítanak a kereskedelmi bankok is: a lejáró valamivel 200 milliárd forint feletti állománynál bő 100 milliárddal többet kötöttek le tegnap a jegybanknál kéthetes betétekben. Az overnight kamat változatlanul 10,30 százalékos a bankközi forintpiacon, a tomnext kamat azonban 20 bázispontot emelkedett tegnap.

Sikertelen az uniós pénzügyminiszterek próbálkozása, amivel az euró árfolyamának csökkentésére törekednek. A jegyzés kedden ismét 1,290 dollár fölé emelkedett: nap közben az 1,299 dolláros szintet is megközelítette, délután pedig 1,297 dolláron állapodott meg a kurzus. A múlt héten történelmi csúcsra, 1,300 dollárra is felerősödött az euró átmenetileg.

A jennel szemben sem tudja tartani magát a zöldhasú: a jegyzés itt 105,4 jenre esett vissza tegnap a korábbi 105,5 feletti szintről. A befektetők továbbra is bíznak a japán gazdaság, így a jen erejében.