Az Inter-Európa Bank (IEB) online tőzsdei hírportálja és kereskedési rendszere, az eBroker november 1-jétől megújult arculattal jelentkezik: ezzel párhuzamosan a bank fejlesztői néhány funkcionális fejlesztést is végrehajtottak - hangzott el a tegnapi, a Budapesti Értéktőzsdén rendezett sajtótájékoztatón.

Luigi Mastrapasqua, az IEB vezérigazgatója az új oldal bemutatása kapcsán úgy vélekedett, a technológiai előrehaladás kötelező, hiszen megköveteli a piac. Az elektronikus csatornák - tette hozzá - két fontos előnnyel is bírnak az ügyfelek számára: egyrészt alkalmazásuk révén jelentős költségmegtakarítás érhető el, másrészt kényelmi szempontból is kiemelkedőnek számítanak. Az Inter-Európa Bank az elektronikus csatornák mellett nagy hangsúlyt fektet a hagyományos banki szolgáltatások fejlesztésére is: erre jó példa a közlemúltban nyílt budaörsi, illetve a még szintén ebben az évben megnyíló budapesti egység is.

A hazai piacon nagyjából 10-15 ezerre tehető az internetes brókerügyfelek száma, ám ezeknek nagyjából fele, 7-8 ezer tekinthető aktív felhasználónak. Az elhangzottak szerint az új belépők nagyjából 40 százaléka választja a eBrokert, amelytől az IEB szakemberei 2005-ben hozzávetőlegesen 30 százalékos növekedést várnak.

A tájékoztatón jelen lévő Horváth Zsolt BÉT-vezérigazgató szerint 2004 kiemelkedő év a tőzsde szempontjából, hiszen a forgalom és a likviditás is nagyon jól alakult: ha az évből még hátralévő időszakban nem történik rendkívüli fejlemény, jó esély mutatkozik arra, hogy meglegyen a napi tízmilliárdos átlagforgalom. Ezen túlmenően hasznos a BÉT szempontjából, hogy több részvénnyel - így az FHB-val és a BorsodChemmel is - bővült a likvid papírok tábora - hangsúlyozta a vezérigazgató. (VG)