Továbbra is két húzópapír
A mostani korrekciót követően kismértékű javulásra számít Pletser Tamás, az Erste Bank Befektetési Rt. elemzője az elkövetkező hetekben a Budapesti Értéktőzsdén, s véleménye szerint az év végét 14 ezer pont felett zárhatja a BUX. Bár a gyengülő dollár kedvezőtlen tényezőt jelent, a két húzópapírnak, az OTP Banknak és a Molnak továbbra is jók a kilátásai. Az olajipari társaság jövő éve szintén erősnek ígérkezik, s bár az OTP kamatmarzsára visszahúzólag hathat a kamatok apadása, komolyabb tartalékok a bankpapírban is vannak - mutatott rá Pletser Tamás.
Ami a másik két blue-chipet illeti, a Richter Gedeon árfolyamát a gyengülő dollár foghatja meg, míg a Matávnál hiányzik a "sztori", ami vételre ösztönözheti a befektetőket - jegyezte meg az elemző. A másodvonalbeli részvények közül jó teljesítményt nyújtott az FHB is az első három negyedévben, bár az elemző szerint ezt már beárazták a piaci szereplők, így nagyobb ugrásra nincs kilátás. Javulhat viszont a Pannonplast és a Rába megítélése is, bár a befektetőknek a kockázatokkal is számolniuk kell. (VG)


