Tőzsde
Nem bírt a 17 000 pontos határral tegnap a BUX. Az irányadó index ugyan egész nap kitartóan ostromolta ezt a szintet - napközben többször át is lépett rajta -, végül azonban be kellett érnie a 16 907 ponttal, amit már csak stagnálásként jellemeznek majd a történelemkönyvek.
A fő ludas a Mol volt, amely 5 milliárd forintos forgalom mellett esett 2,5 százalékot, így a záróára 15 405 forint lett. Az OTP a bankfúziók hírére egész nap pozitív tartományban volt, sőt a 6500 forintos értéket is tesztelte, a nap végére azonban elfogyott a lendülete, így mintegy 1 százalékos pluszban, 6421 forinton zárt.
A Richter 1,5 százalékkal, 27 005 forintra drágult, míg szektortársa, az Egis 100 forinttal csökkenve, 17 800 forintra esett. A kisebb papírok közül a Démász hír nélkül 9 százalékot erősödött, és 13 800 forinton zárt.


