Maradt a svájci alapkamat
Fellélegezhetnek a svájci frank alapú hitellel rendelkezők, miután az előzetes várakozásoknak megfelelően sorozatban harmadszor hagyta változatlanul az alapkamatot a Svájci Nemzeti Bank (SNB), így továbbra is 0,25 és 1,25 százalék között mozog a három hónapos LIBOR, és 0,75 százalékos a középérték. A magyar háztartások 460 milliárd forintos devizahitel-állományának 90-95 százalékát teszi ki a svájci frank alapú kölcsön.
A jegybank kísérő kommentárja szerint az idén egyszázalékos lehet a gazdasági növekedés Svájcban, amely ugyan jobb az első negyedévben tapasztalt stagnálásnál, ám a tervezett másfél százalékos bővüléstől elmarad. Az SNB várakozásainak lefelé módosítását az eurózóna gyenge gazdasági teljesítménye váltotta ki, az alpesi ország gazdaságát ugyanis elsősorban a 12 tagországba irányuló export határozza meg.
A jegybank továbbra is egyszázalékos drágulásra számít 2005-ben, míg jövőre 0,5, 2007-re pedig 1,4 százalék lehet az infláció. Trippon Mariann, a CIB elemzője szerint az év végéig nem lehet számítani az eurózóna gazdaságának gyorsulására, így vélhetően a rendkívül alacsony svájci alapkamat sem emelkedik az idén. A monetáris szigorítást ráadásul az alacsony infláció sem indokolja. A legközelebbi kamatdöntő ülés egyébként szeptember közepén lesz Svájcban.
A frank gyors felértékelődése esetén a jegybank megfelelően reagál majd - áll a közleményben.


