BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőzsdesarc: csak a kamatadóval

Mégis bevezethetőnek tartja az árfolyamnyereség-adót a BÉT, de csak piacélénkítő lépésekkel együtt. A tőzsde azt kéri, hogy a hosszú távra befektetők továbbra is kapjanak adómentességet, illetve támogassa a kormány a negyedik nyugdíjpillér kiépítését.

Az árfolyamnyereség-adó 2007-re tervezett bevezetése csupán akkor fogadható el a tőzsde és a piac számára, ha még az előtt egy évvel, vagyis 2006. január 1-jei hatállyal a kormány átfogó tőkepiac-élénkítő intézkedéseket léptet életbe. Mindezt Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde elnöke közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel, aki a hónap végére ígért választ.

Szalay-Berzeviczy Attila négy témakörben jelölte meg azokat a piacélénkítő lépéseket, amelyek nemcsak ellensúlyoznák az árfolyamnyereség-adó kedvezőtlen hatásait, de növekedési pályára is állítanák a hazai tőkepiacot. A BÉT vezetése szerint javaslataik megvalósításával jövőre végre beindulnának a régen várt tőzsdei bevezetések. Ráadásul mind lakossági, mind pedig nyugdíjpénztári szinten érvényesülne a hosszú távú szemlélet, amely segítené a megtakarítások hatékonyabb elosztását, nagyobb részesedést biztosítva ezzel a befektetőknek a tőzsdén jegyzett vállalatok sikereiből és az árfolyamok emelkedéséből.

A végleges megoldásra még várni kell, miután a miniszterelnök és a tőzsde elnöke abban állapodott meg, hogy a kormányfő július 31-ig írásban reagál a javaslatokra, majd ezt követően, augusztus 1-31. között a tőzsde és a kormány szakemberei közösen dolgozzák ki a részleteket.

A magyar tőkepiac jelenleg két komoly problémával küzd; az egyik a magyar befektetői kör alacsony érdeklődése. Külföldiek nélkül szinte nincs is kereslet a részvényekre. Ennek megváltoztatása érdekében a BÉT vezetői szeretnék, ha bevezetnék a nyugdíj-előtakarékossági számlát (IV. nyugdíjpillér) 2006. január 1-jétől. Ehhez kérnek támogatást a kormányfőtől, mégpedig az éves befektetett állomány 30 százalékáig, vagy maximum százezer forintig. Amennyiben az éves átlagos számlaállomány 70 százaléka részvényben vagy részvény alapú befektetési jegyben áll, akkor a maximumösszeget 150 ezer forintban állapítanák meg. Az egyéni részvénytulajdonosok esetében pedig három évnél hosszabb idejű tulajdonszerzés esetén árfolyamnyereségadómentességet élvezne - amennyiben a kormány elfogadná a tőzsde javaslatait. Az összehasonlíthatóbb nyugdíjpénztári hozamok érdekében egységes ötéves (súlyozott) jelentési kötelezettség bevezetését kérik a BÉT vezetői jövő év január 1-jétől.

A magyar tőzsde másik nagy problémája, hogy kevés új társaság jelenik meg, így a kínálat évek óta csökken. Ezért szeptembertől szeretnék hivatalosan is meghirdetni a költségvetésből ígért százmillió forintos tőzsdére lépési támogatást, amely a hazai vállalatoknak ez év végéig járna. Emellett a BÉT azt szeretné, ha az 5 milliárd forintos kapitalizáció alatti társaságok 6 százalékos társaságiadó-kedvezményben részesülnének a bevezetéstől számított három évig jövő év január 1-jétől. Az 5 és 20 milliárd forint kapitalizáció közötti társaságok 3 százalékos társaságiadó-kedvezményben részesülhessenek ugyanebben az időszakban, míg a 20 milliárd forint kapitalizáció alatti társaságok részvényeibe való befektetés árfolyamnyereségadó-mentességet élvezzen. Emellett a BÉT vezetői azt kérik, hogy a kormány részesítse előnyben a tőzsdén keresztüli privatizációt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.