A BA tőzsdére vitelét kéri a BÉT
Gyurcsány Ferenchez intézett nyílt levélben kérte a Budapesti Értéktőzsde elnöke, hogy a miniszterelnök fontolja meg, hogyan lehetne a Budapest Airport Rt. privatizációját a magyar tőkepiac érdekeinek figyelembevételével véghezvinni, például a tőzsdére vitellel.
A kormány a Budapest Airport Rt.-t szakmai befektetőnek kívánja értékesíteni. Ugyanakkor a Budapesti Értéktőzsde elnökeként fontosnak tartom, hogy a kormány figyelembe vegye és védje a magyar tőkepiac, azaz a nyugdíjpénztárak közel hárommillió tagja, a lakossági befektetők és a befektetési szolgáltatók érdekeit. Ezért fontos, hogy egy ilyen jelentős méretű és nyereséges nemzeti vállalat ne kerüljön úgy magánkézbe, hogy ebből így vagy úgy ne részesedhessen a magyar tőkepiac, és azon keresztül a remélhetőleg egyre dinamikusabban erősödő hazai megtakarítói réteg - fogalmazott Szalay-Berzeviczy Attila.
A BÉT elnöke azt kéri és javasolja, hogy a Budapest Airport Rt. eladására kiírandó új pályázatba kerüljön be pótlólagos feltételként a szakmai befektető vagy a Budapest Airport Rt. részvényeinek bevezetése a Budapesti Értéktőzsdére.
A győztes pályázóra az első megoldás nem hárítana jelentős többletterhet, hiszen a bevezetés díjtalan, a forgalomban tartás éves szinten maximum 11 millió forint, továbbá a Budapesti Értéktőzsdére való bevezetési folyamat július 1-jével jelentős mértékben egyszerűsödött is - indokolta egyebek között a tőzsdei bevezetést az elnök.
Követendő példaként Szalay-Berzeviczy a Mol, a Richter, az OTP és az akkor még Matáv, ma Magyar Telekom tőzsdén keresztül végrehajtott magánosítását emelte ki, azt, hogy ezek az egykor állami vállalatok a tőzsdén keresztüli magánosítás után hogyan tudták európai méretekben is sikeres vállalatbirodalommá kinőni magukat. (VG)


